Létrehozva: 2017.01.05.

Bochkor a tévében szólt be Borosnak

A rádiózás istenének tartott mûsorvezetõ eddig tûrte, hogy bumerángos társa, Boros Lajos mindig beszól róla valamit.

Bochkor Gábor kíméletlenül őszintén beszélt kollégájához fűződő kapcsolatáról Lovász Lászlónak a Lakástalkshow-ban. A rádiós nem tagadja, három éve nem beszélt Boros Lajossal, pedig előtte 18 évig dolgoztak együtt.

„Semmit nem vettem el tőle. Ha valaki, közel a hetvenedik évéhez egy ilyen projektben részt vehetett, és ilyen sikert élhetett meg, ráadásul ezzel a fizetéssel, akkor úgy gondolom, az egyetlen szó, amit találhat, az a köszönöm” – utalt közösen eltöltött éveikre Bochkor a VIASAT3 műsorában. – „Soha nem voltunk barátok. Vonzottak a fesztelen, agyament ötletei, de a műsor sikere inkább rajtam múlt. Õ mindig egy vidéki művházban gondolkodott, én meg Las Vegasban.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget