Létrehozva: 2016.12.09.

Micsoda? Visszavonulás? Storck elárulta Szalai nagy titkát

Beszólt a magyaroknak a kapitány. Szerinte ez a legnagyobb baj velünk és az edzõinkkel.

Számos témakört érintett Bernd Storck az Origónak adott nagyinterjújában: az Európa-bajnoki szereplést, a vb-selejtezők esélyeit, a légiósainkat és a feltörekvő tehetségeinket, valamint a kluboknál, akadémiáknál folyó munkát. No és az őt ért kritikákat is...

Fociválogatottunk német szövetségi kapitánya sokak szerint annyi segítséget és türelmet kap az MLSZ-től, amennyit magyar edző sohasem kapna.

"Hallottam, hogy egyikük azt mondta, hogy olyan jelentős támogatással, amelyet én kapok Csányi elnök úrtól, ő is sikeres lehetne.

A támogatás azonban önmagában nem elég, hiszen csak a lehetőséget adja meg a munkára. Bizonyítani csak akkor tudsz, ha keményen dolgozol, és sikereket érsz el

- reagált erre a gyakori felvetésre Storck, aki amondó: a magyarokkal az a legnagyobb baj, hogy még mindig a múltbeli sikerekben élünk, és túl negatív a gondolkodásunk. Majd ő is elmondta, mit nehezményez:

"Azok, akik kritizálnak, nem is tudják, hogy hogyan dolgozom, pontosan mit hogyan csinálok. Soha nem kérdeztek meg a munkámmal kapcsolatban,

pedig ezt bármikor megtehetnék, vagy akár a játékosokat is megkérdezhetnék, hogy pontosan hogy dolgoznak itt, Telkiben, illetve a klubjukban."

Storck többek között kitért a pokolból szinte a mennyekbe emelt Szalai Ádám hullámvasutazására is:

"Szalai sokkal magabiztosabb, kőkeményen dolgozik. Tavaly ilyenkor nem volt éppen a legjobb helyzetben. Amikor hazajött a válogatottba, a szurkolók nem szerették, kifütyülték, és nagyon durván kritizálták.

Ez egy nagyon nehéz helyzet volt számára, még azt is fontolóra vette, hogy esetleg visszavonul a válogatottól"

- árulta el a szövetségi kapitány, aki azonban lebeszélte erről a játékosát.

"Megmondtam neki, hogy szükségem van rá, mert jó játékos, és próbáltam minden lehetséges módon támogatni őt. Korábban bizonyított már a Real Madrid Castillában és a Schalkéban is, de vissza kellett nyernie az önbizalmát

- emelte ki a szövetségi kapitány, de hozzátette: Szalai a kemény munkájának köszönheti a feljavulását, ő csak lehetőséget adott neki.

"Ádám ráadásul emberileg is nagyszerű srác, és az osztrákoknak lőtt gólja óta nagyon népszerű is,

a szurkolók ma már szinte úgy tekintenek rá, mint egy hősre, amit teljes mértékben meg is érdemel."

- fogalmazott Bernd Storck.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Özönvíz csapott le Dubajra: százmilliós autókat, repülőgépeket, luxusüzleteket mosott el a víz - drámai videók

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak