Létrehozva: 2016.11.09.

Durva: Berki Krisztián szerződésben tiltja meg a hízást Pamelának!

A sztárpár kemény feltételeket szab egymásnak az esküvõ utáni idõszakra.

Meghökkentő házassági szerződést írt Berki Krisztián és Hódi Pamela. A pár az elmúlt hetekben jegyezte el egymást, de épphogy felkerült Pamela ujjára a gyűrű, máris hivatalos szerződésben rögzítették, kinek, mit nem szabad majd tennie a házasság alatt.

Hajdú Péter vendégeiként az Esti Frizbiben mondták el, hogy megállapodásuk értelmében Pamela nem hízhat hatvan kilogramm fölé, cserébe pedig Berki, egy esetleges megcsalás esetén lakással kárpótolja a kedvesét - írja a Blikk.

"Nem vagyok beteg. Megismerkedsz egy lánnyal, aki asszony lesz, gyermeked vagy gyermekeid édesanyja. Fontos, hogy később is ugyanabban az állapotban tündököljön" - osztotta meg nézeteit Berki.

Pamela ezt el is fogadta, az adás felvételén pedig elmondta, nem pályázik a párja pénzére, mindössze a lányát, illetve a születendő gyermekeit szeretné biztonságban tudni egy esetleges válás esetén.

"Sosem szabad ilyenekről beszélni, de ha különválnának az útjaink, bízom benne, hogy nem az lenne a vége, hogy anyáékhoz hazaköltözöm a kis gyerekszobámba egy vagy két, három gyerkőcömmel."

Nem meglepő, hogy a pár minden lehetséges módon igyekszik bebiztosítani magukat és a kapcsolatukat, hiszen korábban, hiába született meg a lányuk, egy ideig külön éltek. A kapcsolatukat akkor sikerült megmenteni, ráadásuk olyannyira, hogy nem olyan rég az örök agglegényként számon tartott Berki végül megkérte kedvese kezét.

Egy hasonló seb azonban nem tűnik el nyomtalanul, ezért nem meglepő, hogy feltételek közé szorítva érzik biztonságban magukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó