Létrehozva: 2016.11.10.

Súlyos mikrobiológiai szennyeződés: Béres Alexandra terméke megbukott!

Nem ment át a mikrobiológiai teszten a fitneszedzõ hortobágyi palacsintája! Túlságosan szennyezettnek találták a telefonon és interneten is rendelhetõ terméket szakemberek.

A tavalyi hatalmas Dia-Wellness botrány után újra egészségesnek kikiáltott ételekről derült ki, hogy fogyasztásra alkalmatlanok. Az új balhéban Béres Alexandra világbajnok fitneszedző, illetve Súlykontroll néven futó ételkiszállító cége is érintett.  

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) megversenyeztette az ételkiszállító cégeknél rendelhető hortobágyi palacsintákat. A teszt keretében 20 vállalkozástól rendeltek hortobágyi palacsintát, majd a hivatal szakemberei minden egyes tételt végigkóstoltak. Az eredmény azonban botrányos – derül ki a 444 csütörtöki cikkéből.

Az ételteszt eredménye: 7 házhoz szállító vállalkozás – Anyucika, Béres Alexandra, Bocsi Viki fitneszedző, Egészségkonyha, Friss Food, Jófalat, Theo Papa – hortobágyi palacsintája már a mikrobiológiai teszten sem ment át, ami azt jelenti,

hogy az ételekben szennyezettséget jelző mikroorganizmust talált a hatóság, ezért ki is zárta őket a versenyből.

A klasszikus, húsos hortobágyi palacsinták versenyét az Interfood nyerte, második a Cityfood, harmadik a Bonappétit lett. A speciális hortobágyi palacsinták között első a Vitál Konyha, második a Norbi Update, harmadik az Interfood.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

Most lehet szedni a gyógyerejű csalánt, mutatjuk, mennyi mindenre jó

FAZÉK

Tojáskrém 3X: zseniális recepteket mutatunk

FAZÉK

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

FAZÉK

Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

FAZÉK

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

FAZÉK

Soha többet nem marja szét a szemedet a hagyma, itt a trükk

FAZÉK

Ettől az isteni apró trükktől mennyei lesz a kókuszgolyó

FAZÉK

Ezért ne szórj soha szódabikarbónát az eperre