Létrehozva: 2016.03.18.

Beckham és Mourinho: egy család lesznek!

Felnõttek a gyerekek mindkét sztárnál. Lassan jobban érdeklik a bulvársajtót, mint a világhírû szülõk. Rövidesen egyesülhetnek a futball két hírességének famíliái.

Új álompárt szimatol a spanyol sajtó. A Marca című sportnapilap jelentése szerint José Mourinho lánya, Matilde együtt jár David Beckham egyik fiával, Brooklynnal. Az angol futballikon legidősebb, 17 évesen máris szívtipró porontya meghódította a portugál sztáredző 18 esztendős lányának a szívét.

A fiatalok hetek óta találkozgatnak, és a londoni éjszakában többször is együtt látták őket. A korábban is rebesgetett flörtjük most komolyra fordult. Micsoda közös családi ebédek sülhetnek ki ebből!

Brooklyn Beckham gyakorlatilag a megszületése óta a celebek életét éli, Matilde viszont csak tavaly szeptemberben robbant be a hírességek közé. Méghozzá mellbedobással. Akkor – miként arról a %RIPOST% is beszámolt – a GQ díjátadó gálájára kísérte el apját egy őrjítően mély kivágású ruhában. Nemrég még egy Danny Graham nevű fiatalemberrel utazott haza a nagyszüleihez, de korábban járt a One Direction fiúbanda egyik tagjával is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát