Létrehozva: 2016.10.13.

Gyógyíthatatlan betegség teszi tönkre a legendás színésznő életét

Gyerekkora óta küzd az agyi rendellenességgel, és szép lassan teljesen belebolondul a tünetekbe. Családja rémesen aggódik érte...

A rajongók számára rémisztő interjút adott Barbra Streisand. A legendás énekes-színésznő elmondta, hogy egyre elviselhetetlenebb a betegsége. Körülbelül hatéves lehetett, amikor először észrevették az orvosok, hogy valamilyen elváltozás van az agyában. De csak pár esztendővel később jelentkeztek az első komoly tünetek.

Barbra zúgó, sivító hangokat kezdett hallani, és a feje is egyre gyakrabban fájt. Az orvosok pedig tehetetlenek voltak, azt mondták, meg kell tanulnia együtt élni a jelenséggel. Streisand megfogadta a tanácsot, és részben ezért választotta a szórakoztatóipart.

Kiderült ugyanis, hogy amikor énekel vagy hangosan tapsol a közönség, a hangok elcsendesülnek a fejében. De ha nincs erősebb hangforrás, akkor az őrület határán egyensúlyoz, annyira kikészítik a tünetei.

Emiatt alakult ki a rémes természete is, és ezért ennyire ingerlékeny. A helyzet pedig folyamatosan romlik, és már ő maga is nehezen viseli idegileg az állapotát. Családja és barátai nagyon aggódnak érte, nehogy megbolonduljon. Sőt, egyesek attól tartanak, hogy az agyi elváltozásból agytumor alakulhat ki nála.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd