Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.28.

Átvágott a szállító? Ezt tedd velük!

Megbeszéltétek, mikor érkezik a futár, de hiába vártad? Nem kell mindent szó nélkül tûrni!

Nem akkor jött, amikor megbeszéltétek

Egy olvasónk interneten rendelt egy tűzhelyet, és a rendelésében benne volt, hogy a régit elszállítja a futárcég. Ehhez neki azonban szerelőt kellett hívni, hogy kikösse a régit és bekösse az újat. Azért, hogy ne két kiszállási díjat kelljen fizetnie, egyeztetett a futárcéggel, mikor érkeznek. A futár azt mondta, 12-12.30 körül érkeznek. Azonban már 11-kor csengettek, a szerelő azonban csak 12-re érkezett. Így a régi tűzhely maradt, ezért azt az olvasónak plusz költségekért kell elszállíttatni.

Mit tehetsz?

Ha interneten rendelsz, ismerned kell az adott oldal általános szerződési feltételeit, amelyben a legtöbb oldal kiköti, hogy pontos időpontot nem tudnak adni a szállításra, csak egy eléggé tág intervallumot. Ha akkor ment, nem kérheted őket számon.

Azonban ha felhívtad őket és szóban egyeztettetek egy szűkebb időtartamra (tehát nem kell még ekkor se pontos időpont), akkor erre hivatkozva kérhetsz kártérítést a futárcégtől, elvitetheted velük a régi készüléket. Ha azonban ezt nem hajlandó megcsinálni a cég, vagy nem tudtok megállapodni a kártérítés összegében, akkor békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulhatsz.

Az is fontos szabály, hogy ha új készüléket veszel, akkor a kereskedő köteles visszavenni a régi, azonos használatú készülékedet. Jelen esetben a tűzhelyet. Arra azonban figyelj, hogy ha porszívót veszel, nem vághatod hozzájuk az elromlott mosógépet…

Be se csenget a futár

Egy másik olvasónk arról panaszkodott, hogy a futárszolgálat a bolondját járatta vele. Értesítőt kapott, hogy a futár nem találta otthon. Felhívta az ügyfélszolgálatot, hogy egyeztessen velük, de a megbeszélt időben sem ment a futár. Újra telefonált. Másnapra szabadságot vett ki, egész nap várta a futárt, aki megint nem ment. Este felhívta az ügyfélszolgálatot, és kiderült, hogy visszavitték a csomagot a feladóhoz, mert három sikertelen kézbesítés volt. Ám csak egyről kapott értesítőt.

Mit tehetsz?

Az ilyen esetekben a futárcégnek kell bizonyítania, hogy nem voltál együttműködő, és a megbeszélt időintervallumokban nem voltál otthon. Ha ezt azonban nem tudja bizonyítani, akkor kérhetsz kártérítést. Viszont ha nem hajlandóak fizetni, akkor megint csak polgári peres úton tudsz érvényt szerezni az igazadnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!