Létrehozva: 2016.09.16.

Apácaruhás bérgyilkosnő áll az Iszlám Állam vérengzése mögött!

A brit származású terroristanõ már több mint 400 ártatlan ember haláláért felelõs.

A Fehér Özvegy - így nevezik azt a brit származású asszonyt, aki az Iszlám Állam megszállottjaként már több kegyetlen terrorcselekmény kitervelésével és végrehajtásával is gyanúsítanak.

Az apácaruhába öltözött nő nevét a múlt vasárnapi kenyai robbantással is összefüggésbe hozták. Akkor három, burkába öltözött nő robbantott a helyi rendőrőrsön, egy tisztet pedig halálra késeltek. Azt beszélik, őket is a Fehér Özvegy, vagyis Samantha Lewthwaite vette rá szörnyű tettükre.

A 32 éves nő már a legkeresettebb terroristák között szerepel az Interpol listáján. Főleg afrikai területeken tervel ki ördögi merényleteket. Már több mint 400 ártatlan ember életéért felelős - számolt be róla a Daily Star.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

magyarnemzet.hu

Guardiola úgy beszélt a Realról, hogy arra Madridban is felkapják a fejüket

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

Megszólalt a belga miniszterelnök: Elfogadhatatlan, ami ma történt, a brüsszeli polgármester alkotmányellenesen cselekedett

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA