Létrehozva: 2016.12.01.

Elkábított és megerőszakolt nőket a rettegett védő

Hat évvel ezelõtt nyert bajnoki címet, most évekig börtönben ül majd. Fénykorában az egyik legjobb játékosnak számított.

20 év börtönre ítélték Darren Sharpert, aki a barátaival együtt kábítószert csempészett nők italába, utána pedig meg is erőszakolta őket.

Sharper 2011-ben vonult vissza az amerikai focitól, 2010-ben bajnokságot nyert a New Orleans csapatával. Az egyik áldozat azt mesélte, annyira kiütötték, hogy nem látott rendesen, és arra ébredt, hogy hányt.

„Az egyetlen jó dolog, hogy ez a gusztustalan kis emberi lény évekig a börtönben fog ülni, és valószínűleg soha többet nem bánt majd másik nőt. Remélem, hogy ez a szemétláda most annyira értéktelennek érzi magát, mint amennyire én éreztem magam miatta.”     

Sharper 14 évig játszott az NFL-ben, a New Orleans mellett a Green Bay és a Minnesota játékosa is volt. Ötször választották be a Pro Bowlba, két olyan szezonja is volt, amikor ő szerezte a legtöbb labdát a ligában (interception), szám szerint kilencet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát