Létrehozva: 2015.06.01.

Álpap és drón is zaklatja a beteg Schumachert

Borzalmas lehet így élni: minden létezõ furfanggal igyekeznek betörni Michael Schumacherék magánszférájába a vagyont érõ képekre vadászó lesifotósok. A család és a biztonsági személyzet résen van, de az õ életüket is megkeseríti a küzdelem.

Vagyonokat érne a lesifotósoknak, ha elsőként sikerülne lencsevégre kapniuk az otthonában kezelt Michael Schumachert. A svájci Blick szerint ezért minden cselt, olykor botrányos, felháborító trükköket is bevetnek.

Másfél éve csak csepegtetik az információkat a súlyos síbalesetet szenvedett autóversenyző állapotáról. A Formula–1 legendájáról fotót még nem is közöltek azóta, hogy csodával határos módon egyáltalán életben maradt.

Odahaza sincs nyugta

Schumi menedzsere, Sabine Kehm nemrég bejelentette, hogy a hétszeres világbajnok állapota apró lépésekkel ugyan, de javul. Néhány hónapja már a család svájci villájában, a Genfi-tó partján ápolják. Itt azonban egy új problémával is szembe kell nézni.

Az első fotóra vadászó fotósok közül az utóbbi időben többen is próbálkoztak teleobjektívvel fényképet készíteni. Sőt, előzőleg már a grenoble-i, majd a lausanne-i kórházi kezelés során is résen kellett lenni miattuk. Előfordult, hogy egyikük papnak öltözve igyekezett Schumacher közelébe jutni.

Újabban helikopterrel, sőt távirányítású drónnal is felszerelkezve lesnek be a sztár birtokára, hátha sikerül lencsevégre kapniuk valami érdekességet. Kehm már a Spanyol Nagydíj idején is panaszkodott erre:

Elsősorban francia paparazzók próbálkoznak, nem tartják tiszteletben Michaelék privát szféráját.

A család és biztonsági személyzet természetesen felvette a harcot a pofátlan betolakodókkal. Többek között elsötétített üvegfelületekkel védekeznek, és ha csak lehet, ki sem teszik a lábukat az épületből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan hír érkezett az áramlopásért elítélt Lagzi Lajcsiról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára