Létrehozva: 2017.01.22.

Alapjog lehetne a maszturbálás a munkahelyeken

Az orgazmus jótékony hatása a szervezetre közismert: testi-lelki egészségünket tartja rendben. Ezt az örömforrást sokan maszturbálással érik el. De mi a helyzet, ha a munkahelyen érzi az ember ennek szükségességét?

Egy új felvetés szerint minden munkahelyen fokozható lenne teljesítmény és a hatékonyság, ha a dolgozók egyike sem lenne  szexuálisan kielégítetlen. Számtalanszor előfordul ugyanis, hogy egy-egy munkahelyi közösségen belül a nagyobb libidójú vagy akár szexéhségtől felajzott kolléga képtelen uralkodni magán és akadályozza társait - akár egyszerre többet is - a normál tempójú munkavégzésben.

Ráadásul az orgazmus utáni vágy "ragadós": elég néhány sikamlósan feltett kérdés, és máris többen gondolnak munkájuk helyett a szexre.

Ennél talán már az is jobb, ha a szexéhes munkavállaló valamilyen módon kielégül.

Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az illető nekiáll vadul maszturbálni az íróasztal alatt vagy a pénztárgép mögött. Az önkényeztetésnek meg lehet találni a diszkrét módját. A különös HR-tanulmány végkövetkeztetése az, hogy érdemes lenne egy-egy műszakon belül "könnyítő" szüneteket kijelölni,  amikor a munkatársak diszkréten elvonulnak és igény szerint maszturbálhatnak.

Ami viszont tényleg meglepő, hogy néhány brit pszichológus is "könnyítő" szünetek bevezetése mellett voksol, ezek ugyanúgy működhetnének a munkahelyeken, mint az ebéd vagy a cigiszünetek.

Mark Sergeant pszichológus azt állítja, hogy nagyon hatásos lenne ha megoldást találnának a munkaidő alatti maszturbálásra, hiszen így nemcsak hogy sokkal gyorsabban le tudnák vezetni a munkahelyi stresszt és a feszültségeket, de a munkában is nagyobb hatékonyságot érhetnének el.

Hasonló véleményt vall Dr. Cliff Arnall is, szerinte 

a szexuálisan kielégült, egészséges dolgozók kevesebb agressziót, nagyobb fókuszt és több vidámságot gerjesztenek a munkahelyeken. 

Ugyanakkor fenntartásai is vannak, mivel az egyén maga döntheti el, hogy mennyit jár ki "levezetni" a felgyülemlett feszültséget, így ha azt napjában többször is megteszi, idővel kórossá válhat ez a folyamat: azaz később megvan az esély rá, hogy a berögzült munkahelyi intim szünetek következtében pont az ágyban nem fog tudni úgy teljesíteni, ahol pedig tényleg profin kellene klappolnia a szexnek.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza