Létrehozva: 2016.06.16.

Aigner Szilárd súlyos lelki terheket cipelt egész életében!

Tragikus hirtelenséggel, a 70. születésnapja után hunyt el Aigner Szilárd, az ország közkedvelt meteorológusa. Kevesen tudják, hogy a mindig mosolygós idõjós nehéz terheket cipelt!

Aigner Szilárdot két lánya, özvegye, barátai és a nézők is gyászolják. Az ország kedvenc időjósa hirtelen távozott, s ez mindenkit megrázott. A mindig mosolygós arcú ember azonban súlyos lelki terheket cipelt. Az, hogy az utóbbi években - ki tudja, miért - nem láthattuk képernyőn, nemhogy enyhített volna, csak fokozta lelki fájdalmát, hiszen imádta a munkáját, hiányzott neki a közösség. 

"Anya nem jön haza többé!"

Első feleségét, Zsuzsát nagyon fiatalon ismerte meg, az egyetemen. Hamar rájöttek, hogy mennyire szeretik egymást, így összeházasodtak, és megszületett kislányuk, Éva. A sors azonban kevés időt szánt a boldogságra, ugyanis Zsuzsa, a hosszas küzdelem ellenére, végül alul- maradt a mellrákkal szemben vívott csatában. Aigner Szilárd magára maradt a kislányával, napokig nem tudta, hogyan mondja el Évának. Sosem gondolta volna, hogy újra rátalál a szerelem - írja a Story.

"Szülj, hogy ne maradj egyedül!"

Később megismerte Pártai Luciát, akit megszeretett és elvett feleségül. Házasságuk 35 évig tartott. Társak és igaz barátok voltak. De a rosszból nekik is kijutott. Első közös gyermekük alig húsz napig élt, amit a meteorológus egész életében képtelen volt feldolgozni. Felesége nem is akart többször próbálkozni, de Szilárd erősködött, hogy legyen gyerek, mert nem akarja, hogy egyedül maradjon az asszony, ha ő már nincs többé.

Sajnos a jóslat valóra vált...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”