Létrehozva: 2016.10.27.

Kínzó bűntudat gyötri Aigner Szilárd lányát

Nincs túl a hatalmas veszteségen. Ha nehezen is, de próbálja feldolgozni a gyászt.

A népszerű időjós hirtelen lett rosszul, és hiába jött a mentő, már nem tudták megmenteni. Ahogyan Aigner Lucia, úgy édesanyja és nővére sincs túl a nagy veszteségen. Lassan dolgozzák fel Aigner Szilárd tragikus halálát.

"Nagyon hiányzik nekünk apu, persze mindannyiunknak máshogyan.

Õ volt a legstabilabb ember, akit csak ismertem, mint egy szikla, olyan volt nekem.

"Bölcs tanácsai voltak. Akár kikértem a véleményét, akár magától mondta, mindig egyértelműen és határozottan fogalmazott. Vagy egy odaillő poénnal tette helyre a dolgokat - nyilatkozta a Story magazinnak .

A kisebbik Aigner lány szerint a gyász feldolgozásában rengeteget segít az emlékezés. Mindemellett fontosnak tartja, hogy továbbvigyék a népszerű időjós örökségét.

"Nem csak a céget, hanem a szellemit is. Mindig azt mondta, illendőbb az emberekért úgy jót tenni, hogy arról nem tud senki. Mi is ezt próbáljuk követni. Apu például soha nem ment kórházba beteget látogatni, és a temetőbe se járt. Akinek halottja volt, azt felhívta, és diszkréten biztosította az együttérzéséről. Aputól azt tanultuk, hogy a gyászt nem kell közszemlére tenni, nem a sír mellett kell okvetlenül emlékezni.

Az ő kérésére nem megyünk ki hozzá halottak napján. Tudunk és fogunk is rá másképpen, a magunk módján emlékezni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Dunda György: Akár a 18 éveseket is elvihetik a frontra + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott