RIPOSTER

Ag­gasztó hírek ér­kez­tek a ha­lá­los ka­nya­ró­jár­vány­ról

A Ma­gyar­or­szágra is át­ter­jedt ka­nya­rós meg­be­te­ge­dé­se­ket az ed­di­gi­nél ag­resszí­vebb ví­rus­törzs okozza az Arad Me­gyei Egész­ség­ügyi Igaz­ga­tó­ság szó­vi­vője sze­rint.

Tavaly év végén érte el tetőfokát a kanyarójárvány Romániában, azóta viszont megjelent a vírus Magyarország keleti határvidékén és Nyugat-Európában is, ahová romániai vendégmunkások és turisták vihették el a vírust. A legtöbb megbetegedést Krassó-Szörény, Temes és Arad megyéből jelentették, hazánkban eddig 52 gyanús esetet regisztráltak.

A betegség a szokásos lefolyásához képest sokkal erőszakosabb, ami miatt be is kellett utalnunk a fertőzötteket

- nyilatkozta a Maszolnak Daniela Cirnatu, az Arad Megyei Egészségügyi Igazgatóság sajtószóvivője.

Az orvosi szakkönyvekben gyerekbetegségnek nevezik. Szinte minden gyerek átesik rajta, de ezáltal megerősödik az immunrendszerük is. Jelenleg azonban sokkal súlyosabb a betegség, mert az eddiginél agresszívabb vírustörzs okozza

– mondta az orvos.

A szakember hangsúlyozta, a kanyaró egyetlen megelőzési módja az oltás. Ha a gyerek közérzete romlik, erős láza van és folyik az orra, kötelező orvoshoz fordulni, és a szakember dönti el, hogy a kanyaró kezdeti tüneteiről van szó, vagy más vírusos megbetegedésről. Amíg megjelenik a kanyaróra jellemző kiütés a bőrön, addig a gyerek fertőző, ezért kell kivenni a közösségből.