Létrehozva: 2017.03.27.

A szívem bizsereg - így búcsúztatják a holtan talált újságírónőt

Nem csak rokonai, hanem ismerõsei és a keresésben részt vevõk is búcsúznak az asszonytól.

Súlyos betegséggel, mellrákkal küzdött a győri újságíró, akit napokig kerestek Győrben. Harcsás Juditnak, aki maga is írt egy könyvében a betegségéről, néhány napja találták meg a holttestét.

A rendőrök kizárták az idegenkezűséget, vagyis nem gyilkosság áldozata lett.

 

A fejem a sok ingertől lüktet, a szívem folyamatosan bizsereg, ha visszagondolok, hányan fogtunk össze azért, hogy megtaláljuk Édesanyánkat. Ez valóban a Szeretet ereje volt. (...) Anyu egyedül nevelt fel, megedzette az élet, rendszerint erőn felül teljesített minden téren.
Sok mindenen keresztülmentünk együtt, erejéből én is többször merítettem, emléke továbbra is hajtóerő marad számomra
– ezekkel a sorokkal búcsúzott az édesanyától fia, Harcsás Gergely.

Az asszony megtalálása érdekében az emberek országszerte összefogtak, és most az internetet elárasztják az újságírónőnek írt búcsúüzenetek. Családja, kollégái, barátai és szerettei is fájó szívvel emlékeznek Harcsás Juditra, aki életét rokonainak és hivatásának szentelte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább