Létrehozva: 2016.12.08.

A székelyek feljelentették az őket mongolnak és románnak nevező papot!

Különös dolgot mondott a pópa. Perelik máris.

Nagy port vert fel az elmúlt héten, hogy a román nemzeti ünnep sepsiszentgyörgyi rendezvényén Emanuel Ganciu  ortodox pap kihasznált egy szünetet, magához ragadta a mikrofont és elmondta meghökkentő szövegét...

Előbb sárga bőrű, ferde szemű lenyalt hajú mongol utódoknak nevezte a székelyeket, majd egy hirtelen logikai ugrással azt állította, hogy a székelyek inkább a románokhoz hasonlítanak.

“Ébredjetek fel, és legyetek büszkék arra, hogy közös őseink vannak” – mondta a megdöbbent közönségnek. Mindez hallható és látható a Maszol.ro oldalán lévő videóban is.

A “műsoron kívűli” beszédet nem csak magyarok, hanem románok is elítélték. A Mikó Imre jogvédő szolgálat pedig most feljelentette az ortodox papot a román diszkrimináció ellenes tanácsnál. “Döbbenettel hallgattuk, hogy ebben az országban csak azoknak lehetnek jogaik, akik a románok őseitől származnak” - fogalmazott a jogvédők vezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl