Létrehozva: 2016.09.27.

A rendőrség arca volt a körúti robbantás egyik áldozata

A fiatal rendõrnõ életéért még most is küzdenek az orvosok. A. Szabina csak nemrég költözött a fõvárosba, hogy megvalósítsa álmát.

Szabina mindössze 23 éves. Alig lépett be a testületbe, de máris a halállal kénytelen viaskodni az intenzív osztályon. Õ az a rendőrnő, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett szombaton késő este a körúti robbantásban, melyben társa, V. László is súlyosan megsérült.

Szabina a Blikk szerint nagy büszkesége a rendőrségnek, hiszen nem csak hogy jól végezte a dolgát, de gyönyörű is. A békéscsabai lány korábban modellkarrierről álmodott, és több szépségversenyen is indult. Nemrég pedig a rendőrség egyik toborzókampányának az arca is volt. Szemtanúk szerint az arcán sérülhetett meg. Az orvosok egyelőre altatásban tartják, és a merénylet óta több műtéten is átesett. Társát szintén az intenzív osztályon ápolják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-