Létrehozva: 2017.01.25.

Szigorúbb felügyelet alá helyezték Törőcsik Marit

Törõcsik Marit napok óta a Honvédkórház VIP-osztályán ápolják, miután rosszul lett otthonában.

Bár a művésznő állapota napról napra javul, nem lehet tudni, hogy mikor hagyhatja el az intézményt.

Törőcsik Mariért egy ország aggódik, amióta ismét kórházba került. A színészlegenda állapota változó, ezért hétfőn átkerült egy másik osztályra, hogy az intézmény egyik professzora folyamatosan szemmel tarthassa.

Valamivel jobban vagyok, mint mondjuk egy nappal ezelőtt, de könnyen lehet, hogy ez múló állapot. Van, hogy az agyam elhalt része megtréfál, olyankor elhagy az erőm. A hétfői költözésemre összeszedtem magam, elvégre színésznőként akár el is tudom játszani, hogy jól vagyok…

– mondta nevetve a színészóriás, aki maga sem tudja, mikor hagyhatja el a kórházat, és mikor állhat ismét színpadra.

"Most minden energiámmal arra koncentrálok, hogy minél hamarabb meggyógyuljak, és néha rákérdezek a professzor úrnál, hogy mit gondol, mikor mehetek haza.

Õ ilyenkor az ég felé mutat, amivel, felteszem, azt üzeni: »Csak a jó ég tudja.« Nos, akkor Isten kezében vagyok, ahogy mindenki más is, szóval nem aggódom.

Isten szeret engem, és eddig is mellettem volt. Ha csak a nyolc évvel ezelőtti feltámadásomra gondolok, már biztos lehetek abban, hogy csodák márpedig léteznek. Köszönöm a felém áradó szeretetet…" – búcsúzott a telefonban Törőcsik Mari.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock