Létrehozva: 2016.03.06.

A Magyar Tudományos Akadémia elnökhelyettese szerint a migránsok zöme hazudik

Megtévesztik a hatóságokat, szinte semmi remény arra, hogy munkát kapjanak és integrálódjanak...

Európa többszörösen becsapja önmagát, mert a migránsokat háborús menekülteknek tekinti miközben a leendő munkaerőt látja bennük – jelentette ki az M1-en Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia  alelnöke.

Ráadásul az érkező tömeg hazudik identitásáról, hogy kik is ők valójában, hogy honnan jöttek és nem mondanak igazat a céljaikról sem...

Az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában a klasszika-filológus azt mondta, statisztikák szerint a bevándorlóknak csupán tíz százalékát lehetne némi iskoláztatás után foglalkoztatni, 50-60 százalékuknak pedig

“esze ágában sincs bármiféle munkát végezni”.

Akiknek van szakmájuk, azok nem indulnak el a szíriai menekülttáborokból, illetve nem jönnek tovább Törökországnál, hiszen ők ott is tudnak dolgozni – emelte ki a keletkutató, hozzátéve, olyan réteg indult el Európába, amelyre hazájában sincs szükség.

Az integrációval kapcsolatban Maróth Miklós közölte, nem határozta meg senki pontosan, mit is kell alatta érteni, mi a cél a bevándorlókkal: be szeretnék őket olvasztani a társadalomba vagy a háború végégig munkát akarnak adni nekik, majd utána hazaküldik őket.

Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke szerint Európa mellébeszélő politikájával többszörösen becsapja önmagát, mert a migránsokat háborús menekülteknek tekinti, miközben legfeljebb a leendő munkaerőt látja bennük, miközben az érkező tömeg hazudik valódi céljairól is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-