Létrehozva: 2015.05.01.

A litvánokkal hangolunk a finnek ellen

Dárdai kapitány addig is kemény edzéseket helyezett kilátásba. Azt szeretné, hogy a keret minden tagja duzzadjon az erõtõl.

A magyar labdarúgó válogatott június 5-én barátságos meccset játszik a litvánokkal Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban. A csapat ezzel a találkozóval melegít a finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőre, amelyet június 13-án rendeznek Helsinkiben.

Az előkészületi mérkőzés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a játékosok ne essenek ki a bajnoki találkozókon megszokott ritmusból, hogy ne legyen meccshiányuk. Az európai ligákban ugyanis május végén mindenütt befejeződik az idei szezon.

Dárdai Pál szövetségi kapitány elmondta, hogy a litvánok elleni meccset megelőző napokban kemény edzéseket tart majd a keret tagjainak.  Azt szeretné elérni, hogy a bajnoki idényt más-más időpontban befejező játékosok erőnléte azonos, s persze kiváló legyen.

S éppen az említett kemény edzésmunka miatt nem gondolta úgy, hogy erősebb, nevesebb csapat ellen mérkőzzenek meg a finnek előtt. A litvánok pont megfelelőek lesznek. Nagy mellényünk persze ellenük sem lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt