Létrehozva: 2016.03.04.

A legszuperebb otthoni gyerekjátékok fillérekből - Fotók

Ha eleged van abból, hogy a bolti, méregdrága gyerekjátékok pillanatok alatt széttörnek és két perc alatt megunja a gyerek, próbáld ki ezeket a zseniális ötleteket! Nézz körül otthon, hisz néha filléres tárgyakból is remek játékok készíthetõk!

Ha néhány egyforma, műanyag vizes palack belsejébe festéket folyattok, és azt gondosan eloszlatjátok, remek színes, szobatekét készíthettek pillanatok alatt.

Egy nagyobb kartondobozból varázslatos garázst készíthettek a kisautóknak. Ehhez sem kell túl nagy kézügyesség.

Méregdrága logikai játékok helyett készíts el a saját változatot. Filcből vágd ki a színes kis formákat, egy kartonra pedig rajzold fel ugyan azokat a mintákat. Ragassz tépőzár darabkákat az ábrák közepébe.

Kisebb gyerekek imádnak dobozokba, lyukakba apró kavicsokat, pomponokat rakosgatni. Így aztán egy tojásosdoboz és egy műanyagkanál is remek játékos feladat lehet.

Egy nagyobb papírdoboz belsejébe akár egy egész várost is felrajzolhattok. Izgalmasabb, mint egy készen vásárolt szőnyeg, ráadásul a játékok sem szóródnak ki belőle össze-vissza.

Nagyobb barkácsboltokban vagy hobbiboltokban vásárolhatsz táblafestéket. Ha ezzel fested le a gyerekasztal tetejét, remek rajztáblát készíthetsz a csemetének.

Só-liszt gyurmába szúrjatok szívószálakat  és tegyél a gyerekecske elé egy nagy tányér tésztát. Remek kézügyesség fejlesztő játékot készítettél ezzel, hiszen számára még nem egyszerű feladat egyesével felfűzni a csövecskéket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az 54 éves Heather Graham ruhája semmit nem bíz a képzeletre - fotók, videó

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-