Létrehozva: 2017.01.20.

Csalással vádolják A Dal 2017 esélyeseit!

Három rendkívül esélyes énekest is megpróbáltak befeketíteni, szerencsére sikertelenül.

Talán soha nem volt annyira kiélezett a helyzet A Dal eddigi szériáiban, mint idén. Igaz, nem az énekesek versengenek egymással extrém módon, hanem az ellendrukkerek lendültek támadásba. Az elmúlt napokban három esélyes énekest is kikezdtek az arctalan rosszakarók.

Először Tóth Gabi került a középpontba, de sajnos nem annyira a versenydalával, mint kétes jelentésű művésznevével. A felvidéki magyarok szerint a Totova név súlyosan sérti a szlovákiai magyar nőket, akik számára az –ova rag megkülönböztető, a magyarságukat elnyomó szimbólum.

Néhány napja egy névtelen levélíró különös levelet juttatott el több újságnak is: azt állítja, a Kállay Saunders Band 17 című számának mondanivalója kísértetiesen hasonlít a Spoon 21 dalára. Singh Vikit pedig plagizálással vádolta meg a levélíró, szerinte Rain című dala egyértelműen egy amerikai rockegyüttes számának másolata.

A %RIPOST% megkereste az MTVA sajtóosztályát, ott alapos kivizsgálás után a következő választ adták:

A Saunders-Spoon kérdést a zenészek és menedzsmentjeik megbeszélték egymás között, és a továbbiakban nem kívánnak ezzel foglalkozni. Továbbá semmiféle azonosság nem található Viki és az amerikai előadó dala között, de az általános rutin miatt kértük egy szakértő állásfoglalását is” – jelentette ki A Dal zenei producere, Szabó Zé, aki szerint csak a stílus hasonló, szerzői jogi azonosság  azonban nincsen a két dal között.

Az MTVA szerencsére hamar tisztázta a vitás kérdéseket, így az énekesek nyugodtan készülhetnek a január 21-i és január 28-i élő adásokra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese