Létrehozva: 2015.12.14.

7 gyermeke veszett a tengerbe. A szír férfi mindenkit maradásra buzdít...

Embercsempészeknek több mint 2 millió forintot fizetett a szír férfi, aki a bombázások és gyilkosságok elõl menekítette volna családját Európába. Már bánja, azt mondja, inkább maradt volna Szíriában.

Ali Alsaho az Iszlám Állam elől, egy jobb élet reményében menekült el családjával Szíriából.

Görögországba, Chios szigetére akartak eljutni, ezért fizetett a férfi Törökországban az embercsempészeknek több mint 2 millió forintot.

Az embercsempészek azonban becsapták.

Túlterhelték a csónakot, aminek a motorja menet közben tönkrement. Mentőmellényük nem volt, azt mondták, erre a 15 perces útra felesleges.

A férfi a Sunday Timesnak mesélte el tragédiáját.

Hallotta a gyermekei sikolyát, de a sötétben nem látta őket, nem tudott rajtuk segíteni.

Alsahót halászok mentették meg, de a családja minden tagja meghalt.

A legkisebb gyermeke mindössze 20 hónapos volt.

A férfi azt mondja, túl azon, hogy féltette családját, azért is szerette volna őket Németországba vinni, mert az egyik lányának szüksége volt egy műtétre, amit ott el tudtak volna végezni.

Ali Alsaho , aki hazájában motorkerékpár-eladó volt, most arra buzdítja az Európába vágyó szíreket, inkább maradjanak otthon.

Bármi is történik Szíriában, ne kockáztassák családjuk életét!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-