Létrehozva: 2015.12.01.

16 mindennapi étel, ami rákot okoz! Kerüld őket!

Tömünk magunkba mindent, amit az élelmiszeripar elénk tesz! Pedig ha tudnánk, hogy melyek azok az ételek, amelyekkel csínján kell bánnunk, mert elõsegítik a rák kialakulását, undorodva tolnánk arrébb õket! Mutatjuk, mely ételek mennyiségét csökkentsd az étrendedben, ha egészséges akarsz maradni!

Pár hete nagy vihart kavart az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatással foglalkozó intézetének jelentése, amely szerint a vörös húsból, tehát sertésből, marhából, bárányból készült, feldolgozott ételek rákot okoznak! Persze később észbe kaptak és magyarázkodni kezdtek, hogy nem úgy értették, és nem is annyira veszélyes, ha mértékkel fogyasztjuk ezeket az ételeket. 

Sok mindenről kiderült már, hogy amit az élelmiszereinkbe tesznek tartósítási, állagjavítási, vagy színezési céllal, az egyáltalán nem tesz jót az egészségünknek! Ezek az anyagok kis mennyiségben nem ártalmasak, de ha figyelembe vesszük, hogy egy nap alatt nem csak egyféle terméket fogyasztunk, akkor hiába vannak a határértékek, amelyeket a gyártók a legtöbbször be is tartanak. A sok káros anyag a sokféle élelmiszerrel hatványozottan jut a szervezetünkbe.

Észre sem vesszük, hogy attól leszünk betegek, amit megeszünk! Ha egészséges akarsz maradni, akkor az alábbi élelmiszereket kerüld, vagy fogyaszd mértékkel: 

 

1. Feldolgozott húsok

Az olyan ételek, mint a sonka, pulyka, bacon, kolbász, hot dog, mesterséges tartósítószerekkel vannak tömve, hogy frissnek és kívánatosnak nézzenek ki. A tartósítószerek pedig rákot okozhatnak. Fogyassz inkább tartósítószer nélküli húsokat.  Feldolgozott húsokat módjával egyél. 

A nátrium-nitrátról és nátrium-nitritről már ismert, hogy növeli a vastagbélrák és egyéb daganatos megbetegedések kialakulásának esélyét.

 

2. Szénsavas üdítők

A szénsavas üdítők szintén nagyobb mennyiségben fogyasztva okozhatnak problémát. Nemcsak cukrot, hanem színezékeket, élelmiszeripari vegyi anyagokat is tartalmazhatnak, ráadásul savasítják a szervezetet, ami ösztönzi a rákos sejtek növekedését. És a fogaidnak is hamar búcsút mondhatsz!  A napi adagodat korlátozd egy dobozra ezekből az italokból – de legjobb, ha teljesen elfelejted őket!

A leggyakoribb, üdítőbe kevert színezőanyag a karamell, valamint származéka, a 4-metil-imidazol – mindkettőt összefüggésbe hozták már a rákkal.

 

3. Mikrohullámú sütőben pattogatott kukorica

A popcornt szinte mindenki szereti, könnyen lecsúszik nagyobb mennyiség is egy-egy jó film alatt. A boltokban kapható, mikróban elkészíthető változatának zacskói, amelyekben a kukoricát kipattogtatjuk, vegyi anyaggal vannak bevonva, hogy megőrizzék a tartalom frissességét a fogyasztásig. Ezek az anyagok pedig nemcsak meddőséget válthatnak ki, hanem máj-, here- és hasnyálmirigyrákot is.  A legokosabb talán az, ha teljesen kihagyjuk a popcornt!

A perfluoroktánsav nevű vegyi anyag daganatokat okoz a szervezetben. Ám magában a kukoricában található anyag is eredményezhet tüdőkárosodást és rákot. 

 

4. Diétás ételek

Ha már diétáztál, biztosan ettél már néhány alacsony zsírtartalmúnak mondott élelmiszert. De ezek az élelmiszerek rendkívül rossz hatással lehetnek az egészségrerosszabbak, mint a cukros üdítők!  Diéta ide, vagy oda, jobban jársz, ha hanyagolod őket!

Az aszpartám nevű mesterséges édesítőszer (amit a diétás élelmiszerekbe tesznek), ugyanis nem kevés betegséget idézhet elő, beleértve a születési rendellenességeket és a rákot. A szukralóz és a szacharin szintén daganatot okozhat.

 

5. Finomított cukor

A finomított cukorról ismert, hogy gyorsan felnyomja az inzulinszintet, ezzel is ösztönözve a rákos sejtek növekedését a testben. A fruktózban gazdag édesítők, mint pl. a kukoricaszirup. az egyik legrosszabb választás. Nagyobb mennyiségben ételekhez hozzáadott formában van jelen, még ha nem is tüntetik fel. Rendszeres fogyasztása elhízáshoz vezet, és számos betegség okozójaként tartják számon.

A rákos sejtek hamar jelennek meg és könnyen terjednek át a szervezet más részeire abban az emberben, aki sok finomított cukrot eszik: kekszet, sütit, üdítőt, müzlit, szószt, mártást és egyéb feldolgozott ételeket, melyek gyakran tartalmaznak ilyen cukrot.

 

6. Vörös húsok

Ha mértékkel fogyasztod a vörös húst, abból még nem lesz baj. Viszont, napi rendszeres fogyasztása hozzájárul a rákos sejtek növekedéséhez a szervezetben. Ha keveset eszünk belőle, az még jótékony is lehet. Ha nagy húsevő vagy, és évek óta tömöd magadba a vörös húsokat, számíts rá, hogy még  a köszvény is be fog kopogtatni hozzád.

A túlevés nagy hiba. A gyakori és nagy mennyiségű vöröshús fogyasztása növeli a végbélrák, acolorectalis daganatok kifejlődésének esélyét. Inkább válassz halat és csirkét! Ezek csökkentik a betegség kialakulásának kockázatát.

 

 

7. ”Piszkos” gyümölcsök

Ha azt hiszed, hogy rendszeres gyümölcsfogyasztással elkerülheted a betegségeket, ki kell ábrándítsunk! Hacsak nem biogyümölcsről van szó, akkor a rák esélye igen nagy. A növényvédőszer-maradványokat a víz sem mossa le minden esetben!

A hagyományos termelés 98 százaléka, különösen a „piszkosnak” mondott gyümölcsök, rákkeltőek lehetnek. Ha terhes nő eszik ilyet, a baba kisebb testsúllyal születhet. A növényvédőszer-maradványok tekintetében az alma-, narancs, eper, szőlő esetében a legrosszabb a helyzet.

 

8. Konzervparadicsom

A konzervételek többsége okot ad az aggodalomra – a leginkább azonban a paradicsom. A konzerv bélése ugyanis tartalmazhat biszfenol-A (vagy BPA) vegyi anyagot. Ez az anyag erősen mérgező a szervezetre nézve, és hatékonyan gyorsítja a rákos sejtek növekedését.

A paradicsom egyébként is veszélyes a magas savtartalmának köszönhetően és elősegíti, hogy a konzervdoboz vegyi anyaga belekerüljön magába a zöldségbe. Így hát nem javasolt a fogyasztása, különösen nem a gyermekeknek. Vásárolj inkább üveges, vagy friss paradicsomot.
 

9. Tenyésztett lazac

A halfogyasztás az egyik legjobb, amit az egészségedért tehetsz! Azonban nem mindegy, hogy milyen halat eszel! A tenyésztett lazacot jobb, ha kihúzod az étlapodról, ugyanis sokszor természetellenes az étrendjük, tele van vegyi anyagokkal, antibiotikumokkal – mindegyikről ismert, hogy rákkeltőek.

A tenyésztett lazacok túl szűk területen élnek, friss, természetes színüket is a vegyi anyagoknak köszönhetik, mely normális körülmények között valóban jelentkezne. Egészséges Omega-3 zsírsavban kevésbé bővelkednek. Higanyt és rákkeltő dioxinokat viszont tartalmaznak. 

 

10. Burgonyacsipsz

Ha egyszer belekezdesz, nem tudod abbahagyni! Felfalsz egy egész zacskónyit! Ennél nagyobb hibát nem is követhetnél el! A csipszek nagy mennyiségben tartalmaznak akrilamidot, mely ugyancsak rákkeltő anyag és akkor aktiválódik, amikor az élelmiszert túl nagy hőmérsékleten sütik vagy főzik.

Állatkísérletek bebizonyították, hogy sokféle rákot okozhatnak ezek az anyagok. A chips ráadásul mesterséges ízesítőt, tartósítószert és színezéket is magában foglal.

 

11. Hidrogénezett olajok

A feldolgozott ételek igen rossz hatásúak egészségünkre nézve. A hidrogénezett olajok gyakorta használatosak a feldolgozott ételek tartósításához, ahhoz, hogy hosszú ideig megőrizzék szavatosságukat. Hidd el, nem teszel jót magadnak, ha sok ilyen tartalmú ételt fogyasztasz!

Az olajok képesek módosítani a sejtmembránok szerkezetét és integritását az emberi szervezetben – olyan betegségeket előidézve, mint például a rák.

 

12. Sózott, füstölt, ecetes ételek

A nitrátok önmagukban nem okoznak rákot, ám bizonyos körülmények között a vegyi anyagok megváltozhatnak a szervezetben, ilyenkor nő meg a rák kialakulásának esélye. Azon élelmiszerek, melyeket nitritek vagy nitrátok használatával tartósítottak, vagy színeztek, a lehető legrosszabb választások.

A füstölés hatására felszívják az élelmiszerek a kátrányt a füstből. Az olyan húsok, mint a bacon, kolbász, szalámi, zsírban és sóban egyaránt gazdagok. Az ecetes élelmiszerek szintén nagy mennyiségű sót tartalmaznak. Az ilyen típusú ételek sajnos hozzájárulnak a vastagbélrák és gyomorrák kialakulásához.

 

13. Mesterséges édesítőszerek

Az édesítőszereket legtöbbször a diétázók vagy más okból étrendet váltók használják. Sokan csak a cukrot akarják kiváltani vele. Sajnos azonban, akik ezeket rendszeresen fogyasztják, pl. üdítőben, kávéban, tulajdonképpen hízni fognak. Akik cukorbetegek, azoknak sem sokat használnak – sőt, megnehezítik a szervezet számára, hogy szabályozza a vércukorszintet.

Az aszpartám, mely az édesítőkben megtalálható, egyes embereknél görcsöket okoz. Ezek a vegyi anyagok halálos toxinná bomlanak le a testben, melynek neve DKP. Leggyakrabban az agydaganathoz járulnak hozzá.

 

14. Alkohol

Az alkoholról mindenki tudja, hogy rombolja a szervezetet. Főleg, ha valaki rendszeresen nagyobb mennyiséget vedel belőle! Jelenleg a második leggyakoribb oka a ráknak, közvetlenül a dohányzás után. A közepes vagy kismértékű alkoholfogyasztás lehet egészséges, sőt a szívbetegség kockázatát is csökkentheti, ám a mértéktelen ivás szívelégtelenséghez, stroke-hoz és hirtelen halálhoz vezethet.

Az alkoholfogyasztás száj-, nyelőcső-, vastagbél-, végbél-, máj-, és mellrákotokozhat. Egy pohár vörösbor vacsora után még előnyös is az egészségre nézve, ám itt érdemes megállni a jótékony hatás érdekében.

 

15. Finomított liszt

A feldolgozott élelmiszerek többségének gyakori összetevője a finomított fehér liszt. Elfogyasztása után a szervezetben túl gyorsan emelkedik a vércukorszint, amely serkenti a rákos sejtek növekedését. Ezt a magas glikémiás indexű élelmiszereknél is felfedezték.

A malmok, melyek fehérítik ezt a lisztet, általában klórgázt használnak, mely veszélyes irritáló szer, belélegezni nem biztonságos, nagy mennyiségben pedig halálos is lehet. A rákos daganatok cukorból táplálkoznak a véráramban, vagyis ha mellőzzük a finomított gabonát, akkor „éheztetjük” a tumort.

 

16. Hasábburgonya

A burgonyacsipszhez hasonlóan a hasábburgonya is magas mennyiségben tartalmazza az akrilamid nevű rákkeltő anyagot, mely nagy hőmérsékleten történő sütéskor, főzéskor képződik. Tanulmányok szerint növeli számos ráktípus kialakulásának esélyét.

A hasábburgonya is azok közé tartozik, melyekben a legnagyobb mennyiségben található akrilamid. Pontos tényekhez több kutatás lenne szükséges, ám az ismert, hogy daganatot okoz. Ne fogyasszunk hasábburgonyát, válasszunk egészségesebb opciót a krumpliból. Szerencsére sokfajta elkészítési módja létezik.

Forrás: napidoktor.hu

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg

MEDICINA

Durva, mi történik a testeddel, ha mindennap szénsavas üdítőt iszol