Létrehozva: 2016.08.18.

Baukó Éva: drogdíler a magyar tévésztár!

A Törtetõnek ismét kinyílt a szája.

 

Megdöbbentő dolgokat állít a nagy nyilvánosság előtt az Édes élet sztárja: Baukó Évával egy, a züllött korszakában készült fotója jött szembe az interneten, a hirtelen jött haragját pedig rögtön a klaviatúrán vezette le. Sorai közé súlyos vádak ékelődtek be: olyan televíziós titkok, amelyekről szakmán belül feltehetően mindenki mélyen hallgat.

„Három éve nem iszom, nem drogozom, viszont most is vannak olyan celebek, akik talán ebben a pillanatban szerzik be valahol az anyagot és nap mint nap terítéken vannak az újságban, tv-ben, természetesen kikozmetikázott cikkekkel és fotókkal!

Miért nem azt írják meg, hogy egy felfüggesztett börtönbüntetést kapó, kábítószerrel nagy mennyiségben kereskedő, terjesztő, illetve kábítószert fogyasztó embert hogy engedhetnek a képernyőre, vagy éppen mezítelenül a parlament elé? 

– tette fel a költői kérdését a békéscsabai Beyonce.

Hogy kire gondolhatott? Találgatni nem szeretnénk. Mindenesetre tény, a közelmúltban több hazai híresség keveredett drogügybe, és közülük szinte mindnyájan képernyőn vannak azóta is.

A jelek szerint tehát egy ilyesfajta malőrre nem feltétlenül megy rá egy tévés karrier. Hogy a Baukó Éva által említett híresség köztük van-e, vagy egy eddig titokban „maszekoló” sztárra gondolt? Talán örök rejtély marad.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?

HŰHA

Durván lecsapott Harryre és Meghan Markle-re egykori alkalmazottjuk: „Mintha tinédzserekkel dolgoztam volna!”

HŰHA

Hatalmasat csalódott a Házasság első látásra Hildája: "Nem tudok vele őszintén beszélni"

HŰHA

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja