Létrehozva: 2016.07.04.

Ilyen még nem volt! Megszólal a Molnár Anikót gyalázó kommentelő

Anikó naponta kap hideget-meleget saját közösségi oldalán, és õ az, aki amolyan példastatuálás gyanánt rendszeresen "szégyenfalra" teszi a durvábbnál-durvább véleményeket.

A „szégyenfal” sok esetben egészen jól működik, hiszen Anikó többnyire állatkínzók nevét és arcképét osztja meg, amivel a jóérzésű emberek többsége egyet is tud érteni, most azonban egy konkrétan neki címzett gyalázkodást tett közszemlére, melynek megfogalmazója nem hogy nem érzi rosszul magát véleménye miatt, de arra is hajlandó volt, hogy megindokolja azt.

Íme, a Nagy Õ-nek címzett magvas gondolatok!

A %RIPOST% kíváncsi lett, mi válthatta ki a férfi indulatait, ezért felkerestük. Legnagyobb meglepetésünkre nem zárkózott el a nyilatkozattól, sőt…

"Molnár Anikót és persze a hozzá hasonló celebeket is csak a médiából ismerem, és az ott látottak alapján alakítottam ki a véleményemet.

Jelen esetben talán kissé durván fogalmaztam, de a véleményemet továbbra is fenntartom, mi több vállalom is. Nyilvános posztot intéztem hozzá és nem bántam meg.

Ahogy én látom, egyre többen és többen vannak azok a celebek, akik nem azért kerülnek be a médiába, mert tesznek valami hasznosat, vagy valóban érdekeset, inkább csak azzal, hogy éppen hol és hogyan barnulnak, vagy éppen mit esznek. Ez a fajta magatartás egy idő után kiveri a biztosítékot azoknál, akik komoly munkával igyekeznek fenntartani magukat és a családjukat. Félreértés ne essék, nem konkrétan Anikónak, inkább a jelenségnek szóltak a soraim”- mondta kérdésünkre a férfi.

Ítélkezni persze mindenkinek joga és lehetősége is van, bár Anikó talán nem teljesen esik bele a férfi által vázolt jelenség körébe, hiszen ismertsége mellett az egykori Nagy Õ, rengeteget tesz az állatvédelemért, miközben sminkmesteri szakmát szerzett Amerikában, és jelenleg is dolgozik civil életében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár