Létrehozva: 2020.12.18.

Elképesztő, ennyi pénz gyűlt össze a beteg Zsombi gyógyulására, Cipő holtában segített

Hét évvel a halála után is segített a Republic frontembere!

A Ripost elsőként számolt be arról, hogy a Republic együttes volt alkalmazottja, Nagy Tibor Péter jótékonsági licitet indított a súlyos beteg, SMA-s kisfiú, Zsombor gyógyulása érdekében.

Fotó: MTI

A hét évvel ezelőtt elhunyt Bódi László, vagyis Cipő egyik pólóját bocsátotta árverésre, hogy a befolyt összegből támogassa a kisfiú családját.

Az egykori menedzserasszisztens örömmel számolt be licit sikerességéről, és azt is elújságolta, mennyi pénz gyűlt össze!

Fotó: Facebook

„Büszkén jelenthetem be, hogy nem kevesebb mint 260 ezer forint gyűlt össze a kis Zsombi gyógykezelésére. Én már fel is vettem a kapcsolatot a kisfiú édesanyjával, aki természetesen nagyon örült” – árulta el lapunknak, Nagy Tivor Péter.

origo.hu

Ez a világ legnagyobb barlangvára, és itt van a szomszédban - képek

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

life.hu

Harry herceg újra kihúzhatja a gyufát: meglepő információ látott napvilágot

magyarnemzet.hu

Ilyen nincs: négyszázmilliót nyert a lottón a milliárdos piramisjáték főkolomposa

metropol.hu

Tompos Kátya korábbi interjújában vallotta: ez volt élete vágya

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Vad angyal, Esmeralda: mennyire emlékszel a sorozatokra?

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: így még nem láthattad a népszerű énekesnőt - Fotók

SZTÁRDZSÚSZ

„Én lettem az új Dalai Láma, amióta elolvastam 35 könyvet” – Aurelio Instagramon ad tanácsokat követőinek