Létrehozva: 2022.02.03.

Kipakolt Szilágyi Liliána húga, megszólalt a szakértő

Az úszónő is hallotta a testvér vádjait.

Miközben Szilágyi Liliána hallgat a december végén általa kirobbantott botrányról, édesapja és húga ellentámadásba lendült. Az ifjúsági olimpiai bajnok úszó tavaly év végén azt állította, édesapja évekig bántalmazta, szexuálisan zaklatta őt.

Szilágyi Zoltán a kisebbik lányával, a mellette mindvégig kitartó Gerdával Fiala János reggeli rádióműsorában vendégeskedett, ahol a Liliánánál nyolc évvel fiatalabb lány súlyos vádakkal illette nővérét, akit szerinte csak a pénz hajt.

„A nővéremnek hétezerről megugrott majdnem ötvenezerre a követőinek a száma Instagramon. Ezért elkezdett érdekelni, kicsit utánanéztem és az ötvenezres követőszámnál van egy komolyabb pénz, amit kap egy influenszer. Szerintem a pénz áll a középpontban ebben a hazugságokkal teli lejáratókampányban.” – mondta a műsorban a lány.

Zsóri Martin influencer-menedzser a Borsnak elmondta, azt jól látni, hogy míg Liliána korábbi bejegyzéseit legfeljebb 1-2 ezer felhasználó “like-olta” az instagramon, a decemberi vallomására 22 ezer ember reagált. Ez valóban ugrásszerű emelkedés.

„Manapság a tényleges like-ok száma már értékesebb a hirdetők számára, mint a követőké – mondta a lapnak a szakember. – Szilágyi Liliána 46 ezer követővel már alkalmas reklámozásra, akár már multinacionális cégek is megkereshetik őt.” Azt azonban látni, hogy az úszónő instagram-oldalán egyelőre csak magánjellegű bejegyzések vannak, szponzorált tartalmak nincsenek. Az elhangzottakkal kapcsolatban kerestük Szilágyi Liliánát, menedzsere azt mondta, nem kívánnak reagálni. Azt elárulta, Fiala János megkereste az úszónőt és édesanyját, Gyarmati Esztert is, hogy meghallgassa a másik felet, ők egyelőre nem vállalják a szereplést a rádióműsorban.

origo.hu

Kitálalt Jákob Zoltán volt felesége: ezért váltak el valójában

ripost.hu

Vége! Teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását a magyar válogatott focista

borsonline.hu

Összejött a Házasság első látásra és a Nagy Ő két sztárja? Kiderült az igazság!

hirtv.hu

Nagyon fontos dolgokra mutatott rá Bayer Zsolt a Békemenet kapcsán + videó

metropol.hu

Tompos Kátya korábbi interjújában vallotta: ez volt élete vágya

mandiner.hu

Sokkoló vallomást tett a verőcei hajóbalesetet elszenvedő motorcsónak egyetlen túlélője

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

mindmegette.hu

Ezek a legjobb fogások a Primarkban, ha konyhai kiegészítőkre vadászol

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

„Olyankor kihisztizem magam" - Kocsis Alexandra őszintén beszélt a karrierjéről

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában