POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.01.17.
Módosítva: 2024.01.17.

Évek óta hergelik a tanárokat Soros szervezetei

Ők az úgynevezett jogvédők.

Évek óta jogi segítségnyújtás álcája mögött buzdítják és bátorítják a tanárokat, a diákokat és rajtuk keresztül a szülőket a Soros György alapítványai által is támogatott úgynevezett jogvédő civil szervezetek, hogy polgári engedetlenséggel és tüntetésekkel tiltakozzanak a kormány intézkedései ellen. A külföldi pénzekből is működő NGO-k (nem kormányzati politikai szervezetek) nem is árulnak zsákbamacskát ezzel kapcsolatban, nyíltan bevallják, hogy a sztrájkoló és polgári engedetlenséget vállaló pedagógusokat segítik, többek között olyan tanácsokkal, amelyeket állításuk szerint a „hozzájuk beérkezett gyakori kérdések alapján” állítottak össze - írja a Magyar Nemzet.

 

A valójában a kormány elleni hergelésnek is felfogható tanácsadásban élen jár a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE). Utóbbinak egyik vezéralakja Bárándy Péter, a szocialista Medgyessy-kormány egykori igazságügyminisztere, a röszkei támadás vezetője. Ahmed H. egykori védője is.


A TASZ „tanácsai” között szerepel az a figyelmeztetés, hogy míg a dolgozói sztrájkot szabályozza a jog, diáksztrájk jogi értelemben nincs. Szerintük azonban mégis világos, hogy miről szól ez az akció: a diákok nem tesznek eleget tanulói kötelezettségeiknek, hogy így fejezzék ki véleményüket egy „közügyben”. Felhívják a figyelmet arra, hogy sok múlik azon, az iskola hogyan viszonyul egy ilyen akcióhoz: ha támogatóan, akkor elképzelhető, hogy tanítás nélküli munkanapot hirdetnek (vagy enélkül tekintik igazoltnak a sztrájkoló diá­kok hiányzását), amikor lehetővé teszi a tanulóknak, hogy tiltakozzanak, sztrájkoljanak. Ilyenkor az iskola gondoskodik a tanulók felügyeletéről, de a tanórák elmaradnak. 

A szervezet tehát gyakorlatilag az iskolákat is arra buzdítja, rendeljenek el tanítási szünetet egy-egy demonstráció idejére. 

A TASZ és a hozzá csatlakozó szervezetek közlik azt is, mit kell tennie egy szülőnek, ha biztosra szeretne menni. Írhat például igazolást a gyerekének a sztrájk idejére, így a diáknak nem kell bemennie az órákra, még ha bent is van az iskolában. Javasolják azt is, hogy ha a gyerekük távol marad egy tüntetés ­miatt az iskolából, szintén írjanak szülői igazolást, amely általában három napra indoklás nélkül megadható. Megjegyzik ugyanakkor, hogy szerintük az iskola megengedheti, hogy aki szeretne, az iskola helyett a tüntetésre menjen – ilyenkor nem kell igazolást vinni. Olyan jogszabály azonban valójában nem létezik, amely alapján egy iskola tüntetésre hivatkozva igazolhatná a gyerekek hiányzását. A szervezetek azt is követendő példaként állítják be a tanácsadói összeállításukban, ha az iskolák tanári felügyeletet is biztosítanak, vagyis a tüntetésre pedagógus kíséri a diákokat, illetve ha maga az osztályfőnök tekinti igazoltnak a diákok hiányzását, tekintettel egy tüntetésen való részvételre.
A Soros-szervezetek a szülőket is ellátják jó tanácsokkal egy-egy kormányellenes demonstráció esetére. Kijelentik: 

a szülőtől elvárható, hogy a gyermekét ellássa alapvető tudnivalókkal a tüntetésről, tiltakozásról és a békés gyülekezésről. 

Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy szerintük a tüntetés céljai­val tisztában lévő, arról felelősen gondolkodni képes gyermek 

magánautonómiájának része, hogy egy tüntetésen való részvételről döntsön, az nem köthető semmilyen szülői jóváhagyáshoz.

Természetesen a tanárok sem maradnak ki a sorból, ha a tüntetésekre való buzdításról van szó. Mint írják: nagyon támogathatónak tartják, ha a tanár – különösen az osztályfőnöki órán vagy a szakórákon kívül – megbeszéli a tanulókkal, hogy mi egy tiltakozás, tüntetés tartalmi háttere. 

A pedagógus ugyanakkor szerintük a szülőket is befolyásolhatja, bármilyen közéleti kérdésben megkeresheti, elmondhatja a szülőnek a véleményét, illetve kikérheti a véleményét és kérheti a támogatását is. A szülők támogatása nélkülözhetetlen ugyanis ahhoz, hogy hatékonyan tiltakozhassanak. 

A tanárokat arra is buzdítják, hogy a szülőkkel általánosan használt, szokásos felületeken (levelezőlistákon, közösségimédia-csoportokban vagy egyéb helyeken) felvegyék a kapcsolatot a tiltakozás kérdésében. Foglalkoznak még számos más kérdés mellett azzal is, hogy beteget jelenthetnek-e a pedagógusok tiltakozásul, elmehetnek-e tüntetésre munkaidőben, szervezhetek-e tiltakozást, tüntetést az iskolában, hogyan bátoríthatják a diákokat a tiltakozásban való részvételre.
A Helsinki Bizottság egy viccesnek szánt órarendet is készített a tüntetések idejére, amelyben a polgári engedetlenség elméletének megteremtője, Thoreau gondolatainak átadását javasolják.

Valójában nem a béremelésért, hanem politikai okokból szerveznek demonstrációkat és sztrájkokat – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a szombat délutáni megmozdulás után.

 

– A magyar politika történetében is ritka, hogy a tanárok és óvónők béremelése pontos részleteinek bejelentése és az erről szóló jogszabályok megjelenése után is folytatják a béremelésért indított tüntetéssorozatot. Nekik nem a tanárok és óvónők fontosak, hanem a kormány elleni tiltakozás – közölte Rétvári Bence. A Belügyminisztérium államtitkára hozzátette:

különösen ízléstelen, és az iskolákban tanítókat és tanulókat sértő, hogy pont egy oktatásról szóló akcióra hívják trágár – és nem mellesleg hazug – szavakkal a tüntetőket. A hiányzó tartalmat hangerővel próbálják pótolni.

– Az egyre fogyatkozó létszámú akciók szervezői és támogatói között találjuk a világ legbőkezűbb baloldali mikroadományozója, Soros György által támogatott NGO-kat, a szakszervezetek részéről pedig volt szocialista helyi pártelnököt és képviselőt, valamint Migration Aid-aktivistát is. Sajnos a szakszervezetek nemcsak a tagságuk többségét veszítették el, de

annyira betagozódtak a baloldali pártpolitikába, hogy már fontosabb nekik a politika, mint az érdekképviselet.

Így sajnos mára érdekképviseleti szerv helyett inkább csak a dollárbaloldal pedagógustagozatává váltak – fogalmazott Rétvári Bence.

Fontos elmondani, hogy a pedagógusok több mint 90 százaléka egyetlen sztrájkhoz vagy akcióhoz sem csatlakozott. A sztrájkokban általában a pedagógusok legfeljebb 5-7 százaléka vett részt. Fontos elmondani, hogy a pedagógusok több mint 99 százaléka az új pedagógus-jogállást választotta, és csak kevesebb mint egy százalékuk utasította el. Fontos elmondani, hogy a kormány már a tiltakozó akciók előtt, 2022 nyarán döntött arról, hogy a pedagógus-átlagbér 2025-re fokozatosan el kell hogy érje a közel 800 ezer forintos összeget, és a pontos menetrendet nyilvánosságra is hozta

– közölte az államtitkár. Emlékeztetett: a baloldal nem segítette, hanem akadályozta a béremelést, Brüsszelben valótlanságokat terjesztettek Magyarországról, hogy ezzel késleltessék az EU-s források kifizetését, a tanárok és óvónők béremelését. – A tanárok azt sem felejtik el a baloldalnak, hogy ők voltak az egyetlenek, akik csökkentették a pedagógusok bérét, és közben 15 ezer tanárt is az utcára tettek 2008/2009-ben – idézte fel.

A kormány betartotta a tanároknak és óvónőknek tett vállalását. Az EU-s források megérkezése után azonnal döntött a béremelésről, így idén januártól 32,2 százalékkal, jövőre pedig 21 százalékkal nő a tanárok és óvónők bére.

– Az idei emeléssel a bérek érezhetően az átlagbér fölé emelkedtek. 2030-ig pedig minden évben olyan mértékben fogjuk emelni a tanárok és óvónők bérét, amilyen mértékben a diplomások bére emelkedik – közölte Rétvári Bence. Hangsúlyozta: a tanárok és óvónők anyagi és társadalmi megbecsültsége a kormánynak kiemelten fontos, ezért növelik nagyobb mértékben a bérüket, mint eddig bármikor Magyarországon.

Köszönjük a tanárok és óvónők munkáját. Amíg ez a kormány van, addig tiszteletre és megbecsülésre számíthatnak

– fogalmazott Rétvári Bence.

origo.hu

Élőben közvetítették a brutális iszlamista késelést Németországban - videó

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

borsonline.hu

Nem takargatja tovább Tilla, ünnepel a család: még Majka is gratulált

hirtv.hu

Kikapott a magyar válogatott Svájcban

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

mindmegette.hu

Ha hétvége, akkor szabadtéri főzés – így készül a bográcsos mindent bele

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Hajléktalanok vertek tábort a Mariahilfer Strassén Bécsben

POLITIK

Orbán Viktor: Minden héten közelebb vagyunk a háborúhoz

POLITIK

Deutsch Tamás: Újabb világháborút jelent, ha Európa harcoló félként belesodródik a háborúba

POLITIK

Merényletet tervezett Zelenszkij két ezredese.

POLITIK

Európai katonákkal akarják pótolni az ukránok veszteségeit