Létrehozva: 2022.10.11.

"Az apám nem engedte, hogy találkozzunk" - kapcsolatáról mesélt Szilágyi Liliána - Videó

Sorsszerű az úszónő és Zsombor szerelme.

Szerző Ripost

Szilágyi Liliána és vőlegénye, Lengyel Zsombor megismerkedése egészen régre nyúlik vissza. A szerelmesek már gyerekkoruk óta ismerik egymást, ám az úszónő 11 éves korában jött rá, hogy ő szerelmes a fiúba. Mégis csak két és fél évvel ezelőtt találtak egymásra, hiszen sokáig Liliána apja azt sem engedte, hogy találkozzanak.

Fotó: Palikék világa by Manna

11 éves koromban voltam egy versenyen, tisztán emlékszem, hogy a lelátón készülök, és egyszer csak meglátom Zsombort. Kettévált az ég, azonnal szerelmes lettem. Kőkemény két évem arról szólt, hogy minden nap naplót írtam arról, mennyire szeretem, mennyire vágyom rá. Aztán úgy alakította az élet, hogy Zsombor átjött abba a csapatba, ahol én úsztam. Az első edzésén már mindent tudtam, fel voltam készülve. Akkor meglátott, megvolt a találkozás, szerelem alakult ki. Itt jött a nehezítés. Az apám nem engedte, hogy találkozzunk, ahogy semmilyen kapcsolatot senkivel. Folyamatosan próbált elhívni, én próbáltam ez elől kimenni. Eltelt így jó pár év, aztán 17 éves koromban engedett el először az apám vasárnap két órányit randizni vele, de ez nem volt kielégítő, így nem alakulhatott ki semmi. Közben viszont végig ott volt az életem során, minden nehézségnél. 2016-ban, amikor 20 éves lettem, és eljöttem az apámtól, felkerestem őt, megpróbáltunk kapcsolódni, de elbeszéltünk egymás mellett. Végül két és fél évvel ezelőtt, a covid első hullámánál rám írt, és azóta vagyunk egy pár

 - mesélte a Palikék világa by Manna műsorában Liliána, aki természetesen Zsombort is beavatta mi minden történt vele, micsoda gyötrelmes évek állnak mögötte.


„Ügyesen, csak szépen, lassan csepegtette. Több hónap alatt rajzolódott ki az egész, megvárta, hogy kérdezzek, mesélt sztorikat. Próbáltam felfogni az egész logikáját” – árulta el Zsombor.

origo.hu

Másfél hónappal a gyerekük születése után szakított Szegedi Fecsó és a párja

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

borsonline.hu

Nem takargatja tovább Tilla, ünnepel a család: még Majka is gratulált

mandiner.hu

Economist: Az elkövetkező időkben három nő fogja meghatározni Európa sorsát

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

vg.hu

A Primark felkészült a lopásokra, és kiderült, hogyan lehet kedvezményeket kicsikarni a kasszánál

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

mindmegette.hu

5 hatékony illóolaj, amivel távol tarthatod a kullancsokat

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

ripost.hu

Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Szurkolók rohanták le a Fradi focistáit, bulizott az éjszakában a bajnokcsapat - Fotók

OLDALVONAL

Tragikus hős lett a Fradi gólkirálya, mi lesz így az Eb-n?

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

OLDALVONAL

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

OLDALVONAL

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

OLDALVONAL

Tragédia: Halálába zuhant a sikeres sportoló, mindössze 27 éves volt