Létrehozva: 2020.11.30.

Jónak lenni jó! Roberto Carlos fia is a támogatók között

A Real Madridnál nevelkedő fiatal focista egy cipőt adományoz.

Az egykori brazil futballsztár, Roberto Carlos magyar gyökerekkel rendelkező fia, a 14 éves Cristo is részt vesz felajánlásaival a közmédia Jónak lenni jó! kampányában, amely idén autista gyerekeket támogat.

„Cristo egyik adománya egy különleges, irányítósávos futballcipő, amelyben a Real Madrid kiválasztó játékán három gólt lőtt. A cipőt, amelyet Oroszi László készített számára, az édesapjától kapta” – mondta hétfőn Szvitek Erzsébet, Roberto Carlos anyósa a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című hírműsorában.

Roberto Carlosnak magyar nőtől született gyermeke
Fotó: AFP

Kifejtette, hogy Cristo apjához hasonlóan védőt játszik, a cipő kifejezetten ehhez a pozícióhoz szabva készült. A cipőt 500 ezer forintért lehet megvásárolni a Jónak lenni jó! című egész napos műsorfolyam keretében, amellyel december 20-án immár kilencedik alkalommal várják a nézőket és a hallgatókat, akik ezúttal egy autista gyerekeket és családjaikat segítő diagnosztikai és terápiás centrumhoz járulhatnak hozzá.

Szvitek Erzsébet beszámolt arról, hogy Cristo másik adománya egy festmény, amelyet Víg Attila képzőművész készített családja számára. Emellett a fiatal focistatehetség a jövő nyári szünidőben, amelyet minden évben nagymamájánál tölt a Zala megyei Nemessándorházán, elhív egy autista kisfiút, aki együtt focizhat vele.

Az idei Jónak lenni jó! kampányban hétfő reggelig több mint 24 millió forint gyűlt össze. A 13616-os számon telefonhívással és sms küldésével hívásonként 500 forinttal lehet támogatni az Együtt az Autistákért Alapítványt.

 

origo.hu

Nagy a baj: Putyin kemény üzenetet küldött a NATO-nak

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

metropol.hu

Testével üzent Jennifer Lopez: ezt veszíti el Ben Affleck, ha elválnak - Videó!

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

vg.hu

A Primark felkészült a lopásokra, és kiderült, hogyan lehet kedvezményeket kicsikarni a kasszánál

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

mindmegette.hu

Eltűnhet a föld színéről a világ egyik legegészségesebb gyümölcse

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Tömegkarambol a 7-es főúton, zajlik a mentés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Szurkolók rohanták le a Fradi focistáit, bulizott az éjszakában a bajnokcsapat - Fotók

OLDALVONAL

Tragikus hős lett a Fradi gólkirálya, mi lesz így az Eb-n?

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

OLDALVONAL

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

OLDALVONAL

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

OLDALVONAL

Tragédia: Halálába zuhant a sikeres sportoló, mindössze 27 éves volt