LELKIZŐ

Szerző K.B.

Létrehozva: 2024.05.11.

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

A világhírű DJ és az exe is egészségügyi gondokkal küzdött.

2018. április. 20-án sokkolta a világot, amikor kiderült, hogy Tim Bergling vagy ismertebb nevén Avicii 28 éves korában öngyilkosságot követett el az omani Maszkatban. A 2010-es évek talán legismertebb DJ-je már korábban is több egészségügyi problémával küzdött, az évi több száz turné és alkoholizmusa miatt heveny hasnyálmirigy-gyulladást diagnosztizáltak nála, majd eltávolították az epehólyagját és a vakbelét is. Végül nem bírta tovább a fájdalmat, és a túlhajszolt életmódot, és mindössze 28 éves korában önkezével vetett véget az életének. Most kiderült, hogy 6 évvel a zenész halála után exbarátnője,  Emily Goldberg 34 évesen életét veszítette, miközben a fiatal nő tavaly még arról beszélt, hogy végre "rákmentes". 

A Metro számolt be a tragédiáról, mint írták Emily április 3-án veszítette életét a kaliforniai La Jollában, a halál oka tüdőembólia volt. Vagyis hat év különbséggel, de ugyanabban a hónapban hunyt el a szerelmespár. 

Emily a tavalyi évben még büszkén ünnepelte, hogy végre tünetmentes, miután már egy éve küzdött a rákkal. Úgy tűnik azonban, hogy a betegsége továbbra is belülről emésztette a szervezetét. 

Avicii halála előtt az egyik számában külön üzent is a barátnőjének, aki a halálakor megható sorokkal emlékezett meg a volt párjáról:

A két év alatt amíg együtt voltunk, ő volt a legközelebbi bizalmasom és a legjobb barátom. Most már nem nézhetek Mackóra anélkül, hogy ne tudnám, hogy soha többet nem láthatom az arcát. Még mindig gyűjtöm a gondolataimat és köszönök minden kedves szót és dalszöveget 

- emlékezett a korábbi párjáról a tragédia után Emily. Majd a zenész legismertebb számából a Wake Me Up-ból is idézett:

Ébressz fel, ha mindennek vége, mert nem akarom, hogy ez igaz legyen!

 

 

origo.hu

A napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, és délnyugat felől több hullámban érkezhetnek zivatarok.

ripost.hu

Friss hírek jöttek Katalin hercegnéről, így van most valójában

borsonline.hu

"Végtelenül izgalmas" - világsztár posztolt Budapestről, el van ájulva a várostól

hirtv.hu

Nagy a felháborodás Amerikában a Donald Trump elleni ítélet miatt

mindmegette.hu

Ebédötletek hétvégére: íme a 10 legtutibb rakott étel receptje, ezekből garantált a repeta

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

travelo.hu

A szakemberek sem tudják, milyen lények kerültek elő a Tiszából

ripost.hu

Kiderült: szakított Dudás Miki és szerelme

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

„Nem tudok és nem is akarok mit írni…” – Gyászol Tóth Gabi, megrendítő sorokkal búcsúzik

LELKIZŐ

Rendkívüli műsorváltozást jelentett be a TV2

LELKIZŐ

Íme a 41 évesen elhunyt Tompos Kátya élete képekben – Galéria

LELKIZŐ

Gelencsér Timi kedvence komoly depresszióban szenved