Létrehozva: 2022.08.03.

Szörnyű tünetekről számolt be a majomhimlős férfi

Egy férfi elmesélte szörnyű tapasztalatait, amiket a majomhimlő ellen folytatott küzdelme közben szerzett.

Szerző Ripost

Egy massachusettsi férfi az egyike annak a 134 embernek, aki megfertőződött a majomhimlővel államában. Teljes őszinteséggel osztotta meg történetét, a vírus elleni küzdelméről. Brian McKenna tünetei kicsiben kezdődtek, emiatt először azt hitte, hogy pattanás nőtt az ajkán. Néhány nap múlva a testét több tucatnyi elváltozás lepte el. 
„Ami velem történt, az groteszk volt. Az elváltozásaim megnégyszereződtek. Ezután az arcomon és az egész nyakamon megjelentek” – kezdte megrázó vallomását Brian.

Majomhimlő
Fotó: Pixabay

Háziorvosa megerősítette, hogy valószínűleg majomhimlője van, és bejegyezte, hogy megkaphassa a védőoltást. Ám Briant visszautasították azzal, hogy tünetei miatt nem jogosult a vakcinára, majd azt mondták neki, kezelés sem kaphat. 
„Megkérdeztem a massachusettsi közegészségügyi minisztériumot és az alapellátó orvosomat is, hogyan előzhetem meg a további elváltozásokat, de nem mondtak semmit. Egyszerűen nem hiszem, hogy fel voltak rá készülve” – tette hozzá letörten Brian
A fertőzött férfi nem elégedett meg ezzel a válasszal, és kitartó kutatásának köszönhetően megismerkedett a Tpoxx nevű majomhimlő elleni kezeléssel. Elkezdte követelni, de ismét elutasították, mert túl enyhének ítélték a tüneteit. Ekkor Brian képeket küldött az orvosoknak az elváltozásairól, és a kezelési lehetőségei hirtelen megváltoztak. Elmondása szerint, az elváltozásai szinte azonnal meggyógyultak a Tpoxx kezelésnek köszönhetően.


„Mindenkinek tudnia kell erről a Tpoxx kezelésről. Azzal amit most teszek, sok emberen segíthetek, és legalább valami jó is kisülhet ebből a szörnyű élményből” – nyilatkozta Brian
Boston városa és Massachusetts állam eddig még nem hirdetett közegészségügyi vészhelyzetet a majomhimlő miatt. New York polgármestere azonban rendkívüli állapotot hirdetett a majomhimlő folyamatos terjedése miatt. llinois és Kalifornia állam is követte a példáját - írja a Chron. 

origo.hu

Elképesztő bejelentést tettek az oroszok a háborúról - már nincs visszaút

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

mandiner.hu

Lehajtott fejjel kapta az ívet Karácsony Gergely Vitézy Dávidtól

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

magyarnemzet.hu

Tompos Kátya rendelkezett a kezelésére összegyűlt összegről

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

mindmegette.hu

Eltűnhet a föld színéről a világ egyik legegészségesebb gyümölcse

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Pénzhoroszkóp: ennek a 3 csillagjegynek nyár végére brutálisan tele lesz a tárcája

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Rendőrök lepték el az utcát, szörnyűség nyomait rejtette egy lakás

KÜLFÖLD

Íme Hitler szolgálólányainak dermesztő világa

KÜLFÖLD

Képmutatásból jeles: Emmanuel Macron az orosz szankciók ellen lobbizik

KÜLFÖLD

Súlyos beteg egy ötéves kisfiú: 5 százalék esélye van az életre