Létrehozva: 2021.06.01.

Ő lehetett a Titanic egyetlen magyar áldozata

110 éve bocsátották vízre a Titanic luxusgőzhajót, amely 1912 április 14-én jéghegynek ütközött és elsüllyedt. Az 1514 halálos áldozat között hivatalosan nem volt magyar, de az egyik utas mégiscsak hazánk fia lehetett.

The Explorer Society Alapítvány hivatalos álláspontja szerint egyetlen magyar származású utasa sem volt a Titanicnak, amikor 1912 április 10-én megkezdte első útját New York felé Southampton kikötőjéből. A korábban említett kilenc magyar utasról kiderült, hogy csupán városi legendaként merültek fel annak idején, hiszen a hajótársaság egyetlen hivatalos iratában sem szerepeltek. Mi több, az utasok megmentésére érkezett Carpathia fedélzetére felvett túlélők névsorában sem találtak olyan személyt, aki bizonyíthatóan magyar volt.

Fotó: AFP

Ugyanakkor az Encyclopedia Titanica összesített utaslistájában az angol utasok között ott szerepel egy bizonyos Leopold Weisz, aki nem élte túl a Titanic katasztrófát. A férfi vezetéknevéből lehet következtetni a származására, hiszen az s és a z betűk kapcsolata erősen magyar sajátosság.

Weisz a sírfelirata tanúsága szerint 1880-ban született Budapesten, bár valójában egy veszprémi zsidó család sarjaként látta meg a napvilágot valamikor 1875 körül. 19 éves volt, amikor Angliába ment tanulni és megismerkedett későbbi feleségével a római katolikus Mathilde Francoise Pede-del, aki varrónőként és énekesként kereste a kenyerét. A pár az esküvő után Kanadában tervezte a letelepedést, ahol a férfi fafaragóként kapott munkát. Később kőpajzsok faragására kapott megbízást. Műremekei Kanada kilenc tartományát jelképezik és ma is a Dominion Express Buildinget ékesítik Montreálban.

Leopold Weisz egyetlen ismert fotója (Forrás: Encyclopedia Titanica)

Weisz felesége akkor még Angliában volt, így a férfi visszatért érte, hogy aztán Quebecben kezdjék meg közös életüket. Eredetileg a Lusitania fedélzetén indultak volna útnak első osztályon, de a szénbányászok sztrájkja miatt átirányították őket a Titanic másodosztályára. Leopold Weisz a teljes vagyonát, vagyis 21 kilogramm aranyat a kabátja bélésébe vart, így szálltak fel a fedélzetre.

Mathilde Françoise Pëde, aki túlélte a tragédiát (Forrás: Encyclopedia Titanica)

Azon a végzetes estén mindketten a hajó belsejében tartózkodtak és csak Mathilde menekült meg, mivel sikerült helyet találnia a Titanic 10-es számú mentőcsónakjában. Weisz a jeges óceánba veszett. A holtestét később megtalálták, ahogy a 15 ezer dollár értékű aranyat is, amit visszaszolgáltattak feleségének...

Forrás: Origo

origo.hu

Nagy a baj: Putyin kemény üzenetet küldött a NATO-nak

ripost.hu

Kiderült: szakított Dudás Miki és szerelme

metropol.hu

Kőkemény retró kvíz: vajon tudod minden kérdésre a választ?

mandiner.hu

Ferenc pápa ismét meggondolatlan kijelentéseket tett

life.hu

Harry herceg újra kihúzhatja a gyufát: meglepő információ látott napvilágot

hirtv.hu

A tűzzel játszik a Nyugat az oroszok szerint, akik Orbán Viktorral kapcsolatban is megszólaltak

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

mindmegette.hu

Ezek a legjobb fogások a Primarkban, ha konyhai kiegészítőkre vadászol

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Rendőrök lepték el az utcát, szörnyűség nyomait rejtette egy lakás

KÜLFÖLD

Íme Hitler szolgálólányainak dermesztő világa

KÜLFÖLD

Képmutatásból jeles: Emmanuel Macron az orosz szankciók ellen lobbizik

KÜLFÖLD

Súlyos beteg egy ötéves kisfiú: 5 százalék esélye van az életre