INSIDER

Szerző Piréz

Létrehozva: 2023.10.24.
Módosítva: 2023.10.24.

Napról napra rekordokat dönt az időjárás, ez várható kedden

Még a meteorológusoknak is tátva marad a szájuk.

Folytatódik az ilyenkor szokásosnál jóval melegebb időjárás, vasárnap éjjel Körösszakálon csupán 17,1 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, amivel megdőlt az erre a napra vonatkozó legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekord. Viszonyításképp: máskor ilyenkor a napi maximumok sem szokták elérni ezt, napközben is általában a 14-16 fok körüli hőmérséklet a jellemző. Ehhez képest kedden délutánra 25 fokig is melegedhet a levegő.

ősz
Fotó: pexels

Az alacsony szintű felhőzet az Északi-középhegység és Sopron térségében maradhat meg legtovább, másutt a látási viszonyok javulását követően szűrt napsütésre számíthatunk, majd nyugat felől mindenütt beborul az ég. Ennek ellenére késő délutánig, estig csak néhol fordulhat elő gyenge eső, szitálás, ezt követően viszont már egyre több helyen várható csapadék. A délies szél időnként megélénkül, helyenként meg is erősödik. 

A Köpönyeg orvosmeteorológusa szerint számottevő fronthatás nem terheli szervezetünket, az egészségi állapotunkat befolyásoló jelentősebb időjárási tényezőre nem kell számítani. A legtöbb, időjárás okozta tünet enyhül, illetve megszűnik - ígéri Pukoli Dániel. Érdemes tehát kihasználni a jó időt és minél többet tartózkodni a szabadban, ajánlja, és ebben mi is csak támogatni tudjuk olvasóinkat.

 

origo.hu

A NATO főtitkára megelőzésnek hívja a háború kiterjesztését

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

life.hu

Meztelen kannibálok szedhetik áldozataikat a nemzeti parkban, ahonnan már öt ember eltűnését jelentették

magyarnemzet.hu

Megszólalt a verőcei hajókatasztrófa után eltűnt fiatal lány barátja + videó

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

mandiner.hu

Magyarországot magasztalja a Financial Times: mutatjuk, miért

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 27-június 2.: A problémák hétvégére szertefoszlanak

ripost.hu

Ezt már nem lehet visszaszívni, lelepleződött Katalin hercegné titka

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER

„Ez nem a mi háborúnk, nem nekünk kell odamenni harcolni" - így vélekednek a magyarok a háborúról

INSIDER

Magyar Péter a kötelező sorkatonaságot támogató Weberrel akar szövetségre lépni

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Döbbenetes: A léleklátó tudta, hol van a verőcei tragédia utolsó áldozatának teste

INSIDER

Újra startol a családosok üdültetése

INSIDER

Elképesztő égi jelenséget vettek fel Szigetvár mellett - Fotó

INSIDER

Kullancs és szúnyogriasztószer: melyiket vegyük és melyiket ne?