Létrehozva: 2023.06.26.

Feljelentették a kamaránál a debreceni ügyvédet, azt állítják, kenőpénzt kért

Azt állítja egy cégvezető, hogy milliókat kért tőle egy debreceni ügyvéd, azt ígérve, hogy lebeszéli ügyfeleit a további pereskedésről és így a cég hozzájuthat ahhoz a pénzhez, ami jár neki. A cégvezető nem fizetett, hanem az ügyvédi kamarához fordult. Az eljárás tényét lapunknak a Debreceni Ügyvédi Kamara is megerősítette.

Több millió forintot kért egy debreceni ügyvéd egy építőipari cégtől azért, hogy megbízóit lebeszélje egy polgári peres eljárás folytatásáról, amely akadálya annak, hogy a kft. egy társasházon elvégzett felújításért járó pénzét megkapja -  állítja a vállalkozás ügyvezetője, aki nyilatkozott a Ripostnak.

Állítólag pénzt követelt az ügyvéd a perbeli ellenfelétől.  Fotó: Pixabay

Az ügy előzménye, hogy a pórul járt építőipari társaság 2022 áprilisában szerződést kötött egy debreceni társasház panelszigetelési munkáinak elvégzésére, aminek a kivitelezését meg is kezdte. Később azonban két lakástulajdonos megtámadta a felújítási munkálatokkal kapcsolatos társasházi közgyűlési határozatot.

"A két idősebb lakó polgári pert indított a közgyűlési határozat ellen, azért, hogy az érvényét veszítse. A határozat viszont alapját képezte a társasházon elvégzett korszerűsítési, hőszigetelési és egyéb munkálatoknak” – mondta el lapunknak Ofra Róbert, cégvezető.

Ekkor a cég leállt a munkálatokkal, és az ügyvezető azt kérte a társasháztól, hogy egy lakógyűlésen írásban erősítsék meg a lakástulajdonosok, hogy szeretnék-e a kivitelezés folytatását vagy nem. A lakók többsége ismételten megszavazta a kivitelezést, ezért a cég folytatta a munkát, amelyet 2023 májusában teljesen be is fejezett és hivatalosan átadta az épületet a társasházi lakóközösségnek.

A két idős lakó a polgári peres eljárással nagy fejfájást okozott a társasháznak, mivel a kivitelezés elkészült, viszont a finanszírozáshoz szükséges banki kölcsönszerződést a mai napig nem tudták megkötni a per miatt

– folytatta Róbert, aki azt is hozzátette, hogy a banki kölcsön kondíciói a közgyűlést követő hetekben jóval kedvezőbbek lettek volna, mint most, így a költség egyre nő.

Időközben megszületett az I. fokú bírósági határozat, amely a társasház javára döntött, de a két nyugdíjas lakó fellebbezett.

Van Debrecenben egy közös képviselő, akivel a cégünk korábban is dolgozott már együtt, ő felajánlotta, hogy segít az ügy megoldásban, mivel jó barátja a felperesek ügyvédje

- számolt be a következő fordulatról a cégvezető.

Different,Hungarian,Banknotes,,20,Thousand,Huf.,Stack,Of,20000,Forints.
Állítólag több millió forintot kért az ügyvéd a cégvezetőtől  Fotó: shutterstock

A segítségét felajánló közös képviselő végül meg is szervezte a találkozót. A megbeszélés során közölték a cég képviselőjével, hogy hajlandók eljárni annak érdekében, hogy a per folytatásától visszalépjen a két idős hölgy, amennyiben a kivitelező cég segít a társasház közös képviselőjének leváltásában és fizet 4 millió forintot az ügyvédnek. 

Kiemelték, hogy erről senki sem tudhat, titoktartási szerződés készül majd, amelyet pontosítunk egy héten belül. Azonnal jeleztük, hogy a közös képviselő leváltásában nem veszünk részt, a kért összeg megfizetésének átgondolására pedig időt kertünk, hogy egyeztethessünk az ügyvédünkkel. Ügyvédünk a megállapodásról azonnal lebeszélt bennünket és felvilágosított, hogy a kért pénz megfizetésével bűncselekményt követnénk el

 - emlékezett vissza a társaság vezetője, aki elmondta azt is, hogy a következő  egyeztetés alkalmával már 8 millió forintra tartott igényt a felperesek ügyvédje.

Annak ellenére, hogy a fizetéstől a cég teljesen elzárkózott, az ügyvéd állítólag újabb ajánlatot tett: már 6 millió forinttal is beérte volna azért, hogy megbízóit lebeszélje a per folytatásától, ami akadálya a felújítást elvégző vállalkozás kifizetésének. A cégvezető szerint több tanú is van arra, hogy az ügyvéd ilyen ajánlatot tett és azt ő visszautasította. 

A cég bejelentést tett a milliókat kérő ügyvéd ellen a Debreceni Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságánál és jogi lépéseket tett az ajánlatot közvetítő közös képviselővel szemben is. Lapunkkal a Debreceni Ügyvédi Kamara közölte: megindították a fegyelmi eljárást, annak lezárásáig nem nyilatkoznak. 

 

origo.hu

Megszólalt a verőcei hajóbaleset túlélője

ripost.hu

Tömegkarambol a 7-es főúton, zajlik a mentés

life.hu

Jennifer Lopez exei kitálaltak: ilyen az énekesnő, amikor nincs a nyilvánosság előtt

mandiner.hu

Putyinék szerint Magyarország példátlan nyomás alatt áll – az okát is elmondták

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

magyarnemzet.hu

Tompos Kátya rendelkezett a kezelésére összegyűlt összegről

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

travelo.hu

A szakemberek sem tudják, milyen lények kerültek elő a Tiszából

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

"Nem fogunk háborúzni!" - Június 9-én is nemet kell mondani az őrült háborús tervekre

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter pártja egy piramisjáték párt

INSIDER

Árad a Duna - Ezeken a helyeken ki is önthet a hétvégén!

INSIDER

Nem nyugodhatnak meg a 11 évesen elhunyt magyar kislány szülei

INSIDER

Mészáros Lőrinc 20 milliót adományozott Tompos Kátya kezelésére