Létrehozva: 2023.03.02.

Kemény döntést hozott III. Károly, Meghannak és Harrynek mennie kellett

Az uralkodó váratlan döntést hozott a királyi párról. III. Károlynak valószínűleg ebből lehetett elege.

El kell hagynia eddigi angliai birtokát Harry hercegnek, és feleségének, Meghan Marklenek. A nem várt döntést az uralkodó, III. Károly hozta meg, akinek Harry herceg botránykönyve miatt lett elege a királyi párból.

Harry herceg és Meghan
Távoznia kellett a Frogmore udvarházból Harry hercegnek és Meghan Markle-nak Fotó: AFP

A hercegi párt hidegzuhanyként érte a váratlan döntés, valósággal sokkot kaptak. A döntés hátterében valószínűleg Harry herceg Spare (Tartalék) című könyve is közrejátszhatott. Bennfentesek szerint a király már a könyv megjelenésekor döntött arról, hogy a párt kitessékeli a Frogmore udvarházból, amit nem sokkal korábban direkt nekik újíttattak fel.

A Daily Mail szerint az, hogy Meghannak és Harrynek költöznie kell, azt is jelenti, hogy a királyi pár angliai tartózkodásának egyszer s mindenkorra vége, azaz nem szívesen látott „vendégek” a szigetországban.

Úgy tudni, hogy a felújított lakrészbe András herceg kerülhet, aki szintén botrányairól híres.

 

origo.hu

Első tapasztalatok Velence idegenforgalmi adójával

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

metropol.hu

„Az év meglepetése edzőként” – Nem kerteltek Gera Zoltán kapcsán

mandiner.hu

A Mandiner megtudta, ki lehet Mészöly Géza utódja Újpesten!

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

magyarnemzet.hu

Egy lépésre a világháború, a balti államok és Lengyelország megnevezték a csapataik Ukrajnába küldésének feltételeit

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

travelo.hu

Rolexet, Vuittont fillérekért, elveszett poggyászból? Van, ahol nem átverés

ripost.hu

Ezt már nem lehet visszaszívni, lelepleződött Katalin hercegné titka

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Végre lekerül a nyomkövető! Így változik meg Aurelio élete a végleges szabadulása után

HŰHA

Ez hogy történhetett? Marics Peti kabátjában jelent meg Tomán Szabina

HŰHA

Meglepő vád a Next Top Model Hungary zsűrijétől: ennek a lánynak híznia kell

HŰHA

Opitz Barbi: Ne engem fenyegess, hogy megölsz!

HŰHA

Ezt nem láttuk jönni: talpig bőrben jelentett be izgalmas hírt Tolvai Reni

HŰHA

"Ez a lány gyönyörű!" - Gelencsér Timivel akarják összehozni a világsztárt

HŰHA

Durva kérdéssel sértette vérig rajongója Molnár Andit – olyan választ kapott, amit garantáltan nem tesz zsebre

HŰHA

Forró! Péterfy Bori a színpadon smárolta le a magyar színésznőt