Létrehozva: 2024.02.22.

Ez már túl megy minden határon, visszaéltek Tatár Csilla nevével

A műsorvezetőről hetek óta terjeng egy álhír, miszerint rendőrségi ügybe keveredett, és már be is vallotta a bűnösségét. Az első látásra hitelesnek tűnő forrás komoly erkölcsi kárt okoz Tatár Csilla hírnevének.

Az internet világában nem ritkaság, hogy álhírek terjengenek, de amit az utóbbi időben Tatár Csilla kap, az túl megy minden határon. A szakmai hitelességére mindig is kínosan ügyelő műsorvezető számára ugyanis komoly presztízsveszteség egy ilyen típusú hazugság.

Tatár Csilla
Tatár Csilla nevével visszaélnek. (Fotó: Mediaworks )

Személyiségi jogok megsértése

Szomorú. Bűnösnek vallja magát Tatár Csilla bank becsületsértő magatartásában.

ez a szöveg olvasható azalatt a kamuhír alatt, ami terjeng az interneten. A szöveg a helyesírási hiba miatt nehezen értelmezhető, hiszen nem tudni, hogy egy banki alkalmazott sértette meg valaki becsületét, vagy Tatár Csilla nyilatkozott volna egy bank nevében, amivel személyiségi jogokat sértett, de ez esetben tulajdonképpen ez teljesen mindegy. Az emberek úgyis csak annyit jegyeznek meg a szövegből, hogy „becsületsértés” és ott virít Tatár Csilla fotója is (rászerkesztve az Index internetes portál oldalára), így a fejekben össze is áll a kép: a műsorvezetőnek rendőrségi ügye van és már be is vallotta a bűnösségét.

Tatár Csilla
Tatár Csilláról álhír terjeng, ezzel a képpel. (Fotó: Facebook)

Tatár Csilla egyelőre nem kommentálta az esetet, és nagy valószínűséggel semmilyen eszköze sincs ahhoz sem, hogy eltüntesse a netről a hamis reklámot. Az ilyen típusú bűnök ugyanis jellemzően megtorlás nélkül maradnak, hiszen szinte lehetetlen megtalálni az elkövetőket. Az sincs kizárva, hogy a bűnözői csoportok, akik ilyen hamis hírekkel gyűjtenek lájkokat, külföldről dolgoznak.

A taktikájuk egyszerű: ha Magyarországon akarnak ügyködni egyszerűen beütik a keresőbe, hogy „helyi híresség” és a több tucat közszereplő közül kiválasztanak egyet, akinek a nevét felhasználják. Létrehoznak egy fiókot, aztán az álhír megírása után kiposztolják azt a Facebookra és várnak. Ha jó sokan kattintanak a hírre, akkor elég csak átnevezni a nagy forgalmú oldalt, amit jó sok pénzért piacra tudnak dobni.

Az egyetlen védekezési lehetőség az ilyenek ellen, ha az ember nem kattint rá, és tovább görget, esetleg jelenti az oldalt, hamis tartalom miatt.

 

origo.hu

Ez a világ legnagyobb barlangvára, és itt van a szomszédban - képek

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

life.hu

Harry herceg újra kihúzhatja a gyufát: meglepő információ látott napvilágot

magyarnemzet.hu

Ilyen nincs: négyszázmilliót nyert a lottón a milliárdos piramisjáték főkolomposa

metropol.hu

Tompos Kátya korábbi interjújában vallotta: ez volt élete vágya

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Vad angyal, Esmeralda: mennyire emlékszel a sorozatokra?

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Aggasztó: kórházba szállították a népszerű műsorvezető kislányát

FÜLES

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

FÜLES

Újabb botrány a királyi családban, kitálalt a komornyik

FÜLES

"Nem vagy jól" – Durván szétszedték Tóth Andit a kommentelők