Ilyen lesz sorkatonai szolgálat Európában

POLITIK
Létrehozva: 2022.09.07.

A közösségi médiában is gyenge a baloldal

A baloldal az interneten sem tudja felvenni a versenyt Orbán Viktorral, mivel a vezető politikusaik közösségi oldalait vizsgálva azt láthatjuk, hogy Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter, valamint Karácsony Gergely bejegyzései jóval kevesebb emberhez jutnak el, mint a miniszterelnök által megosztott tartalmak.

Hiába hangoztatja rögeszmésen hetek óta a közösségi oldalain Gyurcsány Ferenc, hogy készülnek: kevesen kíváncsiak a Demokratikus Koalíció elnökének bejegyzéseire. Mint ismert, a baloldal vezére aktívan hirdeti a Facebook-oldalán, hogy ismét hatalomra akarnak kerülni, ám úgy tűnik, hogy ez a kommunikáció nem találkozik a választói akarattal - írja a Magyar Nemzet.

Erre a legújabb példa a baloldal bukott miniszterelnökének a tegnapi bejegyzése, amire reagálva alig pár ezren fejezték ki egyetértésüket – tehát a harcias retorika egyelőre nem kifizetődő. Szintén gyengén teljesített Gyurcsány, amikor múlt csütörtökön verses formában tudatta a követőivel, hogy ideje a cselekvésnek. Ennek a bejegyzésnek közel egy hét után mindössze 4500 lájkja van.

Azonban ennél is van lejjebb: egy másik múlt heti bejegyzését – amelyben Orbán Viktort okolta a jelenlegi gazdasági helyzetért – mindössze 604-en kedvelték. Megjegyzendő, hogy először egy július 9-i bejegyzésben utalt arra Gyurcsány, hogy készülnek, az azóta eltelt közel két hónap során pedig ez a bejegyzés sem tett szert nagy népszerűségre, ugyanis alig több mint 5800-an kedvelték. Egyébként Gyurcsány a közösségi médiában hosszú ideje képtelen elmozdulni erről a pontról, mivel jellemzően 4-5 ezren reagálnak egy-egy Facebook-bejegyzésére.

Szintén kevesen kíváncsiak Márki-Zay Péternek az online megjelenésére is. A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltjének a legutóbbi Facebook-bejegyzésére, amelyben az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz beérkező pénzadományokkal foglalkozott, kevesebb mint ezer reakció érkezett. Végignézve a hódmezővásárhelyi polgármester Facebook-oldalát, hasonlóan gyenge számokkal találkozhatunk: a napokkal ezelőtti megosztásait is egy-két ezren kedvelik.

Az önmagát korábban politikai nagyvadnak nevező Karácsony Gergely sem teljesít jól a Facebookon, mivel Budapest főpolgármesterének a közösségi oldalán hasonló vérszegény a látogatottság és az interakciók száma, mint Márki-Zay Péter esetében. A baloldali városvezető minapi bejegyzései nagyjából ezer reakciót váltottak ki, a néhány nappal korábbi megosztásai pedig szintén rosszul teljesítenek.

 Erre jó példa, hogy azt a posztot, amelyben a fővárosi önkormányzat által bevezetett rezsitámogatás részleteit mutatja be, alig ezren kedvelték.

A baloldal vezető politikusaival szemben Orbán Viktornak a Facebook-profilján az ellenkezőjét tapasztalhatjuk, mivel megosztásaira rendre több tízezren pozitívan jeleznek vissza.

A kormányfő a szabadságáról visszatérve, szeptember elsején jelentkezett újra a közösségi oldalán, amire 62 ezren reagáltak. Kiemelendő, hogy a múlt héten a miniszterelnök Facebook-oldalán a legkevesebb reakciót összegyűjtő bejegyzés is több mint hatezer embernek tetszett, ami több, mint amennyi a baloldali politikusok átlagos bejegyzéseire érkezik.

origo.hu

Kiderült, hol kell a hétvégén újabb zivatarokra számítani

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

borsonline.hu

Most erősítette meg a szomorú hírt Katalin hercegnéről a Buckingham-palota

magyarnemzet.hu

Valóra vált rémálom: kétszáz ember tankolta a rossz üzemanyagot Komáromban

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely szerint Magyarország asszonyverés és alkoholgőz

BOZÓT

Szentkirályi Alexandra: A budapestiek fizetik meg a milliárdos Gyurcsány-számlát

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Félelmetes bejelentést tett a fehérorosz elnök.

POLITIK

Ilyen lesz sorkatonai szolgálat Európában

POLITIK

Sikerül elérni az izraeli túszok kiszabadítását?

POLITIK

Orbán Viktor: Minden héten közelebb vagyunk a háborúhoz