Létrehozva: 2023.07.13.

Jön a Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntő: a BL-csapat és a sötét ló

Vasárnap Csepelen rendezik meg Tippmix Minifoci Magyar Kupa nagydöntőjét, ahova a sorozat eddigi négy selejtezőjéből - Hajdúszoboszló, Csepel, Tápiószentmárton és Balatonfűzfő - nyolc csapat jutott be. A történelmi kupasorozat harmadik, tápiószentmártoni állomásáról a Todor Pet Bau Team Kft. és a Futottak Még együttese kvalifikálta a fináléba. 3. rész:

Todor Pet Bau Team Kft. - évek óta BL-szereplők

2015-ben alakult a csapat, amely azóta többször is teljesen átalakult. Az együttes jelenlegi magját főként futsal játékosok - volt NB1-es és jelenlegi NB2-es focisták - alkotják. 

Jelenleg is megújulás történik a csapatnál, reményeik szerint sikerrel.

„Gyakorlatilag a szövetség megalakulás óta majdnem minden jelentős eseményen jelen voltunk. Évek óta ott vagyunk a legjobb négyben, többször voltunk másodikok, és egyszer (2021) sikerült elsőnek is lennünk. 

A BL-ben is évek óta résztvevők vagyunk, ahol eddig még a negyeddöntőn nem sikerült túljutnunk

– mondta az egyik csapatvezető, Závodszky Ádám. Hozzátette, az egyetlen állandó szponzoruk, a Todor-PET Bau Team Kft. Ez a másik csapatvezető, Adochiti Petru építőipari vállalkozása.

A Todor mindig jó erőkből áll FOTÓ: LADÓCZKI BALÁZS - ORIGO

„Bizakodóak vagyunk, mert azt gondoljuk, hogy végre sikerült egy stabil és ütőképes keretet összeraknunk. Ennek ellenére nem lesz egyszerű, ugyanis jelenleg nagyon kiegyenlített a mezőny, és gyakorlatilag bárki képes lehet megnyerni, vagy éppen elveszíteni a tornát” – zárta a szavait Závodszky.

Futottak Még – a sötét ló meglepetést okozhat

A csapat a 2000-es évek közepén alakult, de komolyan 2010-től, a Kaminokupa keretein belül méretették meg magukat és azóta is stabil, erős csapatnak számítanak. A játékosok nagy része amatőr labdarúgó, vagy hobbiként tekint a sportra. 

 

Így inkább egy jó baráti társaságról van szó, akiknek a labdarúgás a kedvenc időtöltése. A tavalyi Hungarian Open-döntőn elért második hely eddig a legnagyobb sikerük.

 

„A csapatunkat főleg a csapatvezetőnk Szlebi szponzorálja, illetve megemlíteném még a Budafok Autómosót is, akiknek szintén köszönjük a segítséget” – mondta Szlebárszky Péter, aki a közelgő MK-döntőről is beszélt.

A Futottak még nagy meglepetést okozhat FOTÓ: LADÓCZKI BALÁZS - ORIGO

„Miután megtekintettem a sorsolást, 

picit megkönnyebbültem, hogy a kevésbé erős csoportba kerültünk. Viccet félretéve, nagyon erős a mezőny, a minifoci elitje, krémje vonultatja fel magát. Kimondottan örülök, hogy mi is a részese lehetünk ennek.

Szeretnénk a döntőig eljutni, ami iszonyatosan nehéz lesz, kőkemény munkát, akaratot és koncentrációt fog igényelni. Úgyhogy senki nem számíthat arra, hogy feltartott kézzel fogunk érkezni.”

07.16. vasárnap: Döntő, Csepel
A finálé résztvevői:
- SZPCDSE-ECECE
- H-Terasz
- Szilasi és Barátai
- Lázár Lovaspark
- Todor Pet Bau Team Kft.
- Futottak Még
- Airnergy
- H.O.P.E.

A csoportbeosztások:
A-csoport:
H-Terasz
Lázár Lovaspark
Szilasi és Barátai
SZPCDSE-ECECE
B-csoport:
H.O.P.E.
Futottak Még
Todor Pet Bau Team KFT
Airnergy FC

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntőre (Csepel Hungary Club 94 SE pálya, 1213, Budapest, Szentmiklósi út 1.) minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, az egész napos eseményre a belépés ingyenes!

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

 

origo.hu

Kiderült, hogy változott Szoboszlai Dominik piaci értéke

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

borsonline.hu

Megszületett az új rapkirály: G.w.M büszkén öleli magához kicsi fiát - FOTÓ

mandiner.hu

Csütörtök reggelig kettészakadhat Románia

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

vg.hu

Ezek a legveszélyesebb autópályák Magyarországon – meglepő, ami az M7-esen történik

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

lakaskultura.hu

Az ezerarcú tyúklábminta: mindenhol elegánssá teszi a teret

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Áll a bál, Détári Lajossal csúnyán kitoltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

„Olyankor kihisztizem magam" - Kocsis Alexandra őszintén beszélt a karrierjéről

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában