Létrehozva: 2023.03.19.

40 fokos lázzal tarol az influenza: Most ezért fertőzi meg könnyen a gyerekeket

Dr. Bense Tamás aggasztó híreket közölt lapunkkal. A gyermekháziorvosként dolgozó doktor elárulta, hogy azok a gyerekek, akiknek gyengült az immunitása, könnyebben kapják el az influenzát.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ légúti figyelőszolgálatának adatai szerint az elmúlt egy hétben 275 ezer ember fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel. A betegek 50%-a ráadásul 14 éves kor alatti gyermek. Kiderült, hogy az influenzaszerű megbetegedések közel fele is a gyerekeket érinti jelenleg. Lapunk felkereste dr. Bense Tamást, hogy megtudjuk, hogy mi lehet ennek az oka.

Dr. Bense Tamás Bors
Dr. Bense Tamás szakértő a témában, maga is gyermekgyógyászként dolgozik Fotó: Bors

Az orvos szerint az óvodás és a kisiskolás korosztály érintett jelenleg leginkább az influenza járvány során.

- 39-40 fokos lázuk tud az első napokban lenni, nagyon levertté válhatnak, rosszabb esetben pedig akár végtagfájdalmai is lehet a gyermekeknek. Egyértelműen gyakrabban kapják el azok a gyerekek, akiknek rossz az immunitása, mert korábban átestek egy fertőző betegségen, a koronavíruson például. Ez a betegség sajnos még mindig a hétköznapjaink része és amellett itt van az RSV-vírus is, de az már lezajlóban van, viszont a kisebb korosztály nagy részét érintette

- árulta el a szakorvos, aki szerint minden egyes betegség után legyengül a szervezet immunitása, és így hajlamosabbá válnak ezek az emberek a vírusos fertőzésekre.

A védőoltások hiánya okozhatja az influenzajárványt

Dr. Bense Tamás szerint azért nőtt meg idén az influenzaszerű betegségek száma, mert az emberek kis része vette csak fel a védőoltásokat.

- Rendkívül kevesen vettek részt mind a koronavírus -, mind az influenza oltásprogramjában. Ez lehetett az oka annak, hogy jelentősen több embert érintettek idén az influenzaszerű megbetegedések. A betegségek szövődményei terén szerencsére kevés olyan esetről tudok, ami kórházi kezelést igényelt. Azonban a tüdő-, arcüreg-, és középfülgyulladás azért meglehetősen nagy számban van jelen.

- tette hozzá a szakember.

Dr. Bense Tamás kifejtette, hogy az antibiotikumos kezeléseket kerülik az influenzás eseteknél, inkább tüneti terápiát javasolnak a szülőknek: bőséges folyadékbevitelt, lázcsillapítást, esetleg hurutoldót, hogyha száraz, kínzó köhögés gyötri a gyermeket. Egy érdekességet is elárult a gyermekgyógyász a gyorsabb gyógyulással kapcsolatban:

- Nem kell lázmentesnek lenni. Ha a láz 38-38.5 celsius fok közé van csillapítva, akkor nyugodtan békén lehet hagyni a kis beteget, mert a láz is egy normál védekező mechanizmus. Jobban pusztulnak a kórokozók, ha magasabb a környezeti hőmérséklet.

- magyarázta a szakorvos. Dr. Bense Tamás rámutatott, hogy míg a betegség egy hét alatt lezajlik, utána még néhány napi lábadozás várható, és összesen 2-3 hét, míg a beteg teljesen visszanyeri az erőnlétét. 

 

origo.hu

Nincs üzemanyag a világ egyik legnagyobb kőolajtartalékának országában

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

borsonline.hu

Megszületett az új rapkirály: G.w.M büszkén öleli magához kicsi fiát - FOTÓ

mandiner.hu

Magyar Péter szintet lépett: kihaló állatfajnak nevezte a kormánypárti szavazókat

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

hirtv.hu

Nógrádi György szerint akik az eszkaláció mellett kötelezték el magukat, nem ismerik az erőviszonyokat + videó

ripost.hu

Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Hajléktalanok vertek tábort a Mariahilfer Strassén Bécsben

POLITIK

Újabb 100 milliárd eurót pumpálnának a háborúba, már Trump győzelmére készülnek

POLITIK

Három ukrán férfi nyilatkozott: A háborút nem lehet túlélni

POLITIK

Állatoknak nevezte a Fidesz-szavazóit Magyar Péter

POLITIK

Kampány kezdődött az európai katonai sorozás bevezetésért

POLITIK

Putyin: Az ukrán hadsereg nem tudja megfordítani a háború menetét

POLITIK

Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, én sem akarok