OLDALVONAL

Szerző SK

Létrehozva: 2024.05.10.

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

Fábián Bettina hónapok óta tudja, hogy ott lehet a párizsi olimpián. Most a sport mellett a friss jogosítványáról is beszélt a Ripostnak.

„Nem valószínű, hogy valaha találkozom cápával a vízben” - nyilatkozta a Ripostnak Fábián Bettina, aki az idei dohai világbajnokságon szerezte meg a párizsi olimpiai kvótát nyílt vízi úszásban. Az FTC sportolója elmondta, hogy milyen gyorsan tette le a jogosítványát a budapesti forgalomban és beszélt arról is, hogy miként készülnek a Szajnára, amelynek vízminősége a hírek szerint veszélyeztetheti a sportolók egészségi állapotát.

Különös kalandjai vannak a vízben Bettinek / Fotó: KOVACS PETER

„Még szerencsére nem volt olyan versenyem, amit azért kellett volna elhalasztani, mert cápák vagy más élőlények veszélyeztették volna a sportolók biztonságát, de hallottam már hasonló esetről, igaz enyhébb ok, például komoly viharveszély miatt kellett halasztani. Többször is találkoztam medúzákkal és tűzhalakkal külföldi versenyeken, de igazából nem zavarnak és megyünk tovább. Amúgy van nagyobb bajunk is annál, minthogy menekülni kellene egy állat elől, ugyanis inkább a versenyzőtársak elől kell menekülnünk néha. Ráadásul elég jók a biztonsági berendezések, hajó is kísér bennünket állandóan, azon pedig van radar, szóval cápával nem valószínű, hogy valaha is fogok találkozni.”

A 19 éves úszónő tovább folytatta történeteit a Ripostnak és közben kiderült, hogy mik volt az eddigi legkellemetlenebb élményei a vízben harcolva.

 Edzéseken volt már egy nagyon durva esetem, amikor Dubajban versenyeztem. Ott rengeteg hatalmas medúza között kellett úsznom és mivel csupán még egy sportoló volt a vízben rajtam kívül, emiatt nagyon féltem.

„Tehetetlennek éreztem magam és az egész edzés alatt szinte csak csukott szemmel próbáltam meg haladni. Van bennem egy pici félelem a tengeri élővilágtól, mert mégiscsak ők vannak úgymond otthon abban a tengerben vagy óceánban, amiben én csak vendégnek számítok. A fordulást jelző bójáknál majdnem mindig kapunk pofonokat, de ez akarva akaratlanul is megtörténik. Előfordult, hogy én is megcsaptam valakit, de nem szoktam szándékosan fájdalmat okozni a másiknak. A legfájdalmasabb az volt, amikor betörték az orromat, miután az egyik fordulónál kaptam egy könyököst. Utána fájt egy pár hétig még az orrom, sőt be is dagadt, de nem adtam föl a versenyt, mert a célig kell menni, bármi is van, végül a tizenharmadik lettem.”

 

Lapunk kérdésére Fábián Bettina elmesélte, hogy milyen jogosítványt szerezni a pesti forgatagban.

Vigyázhatnak az emberek az utakon, mert hamarosan én is kint leszek a forgalomban, miután néhány hét alatt letettem a vizsgát. A gyakorlat két hét alatt sikerült, mondta is az oktatóm, hogy ez is a véremben van, azaz megdicsért, bár nem szeretném elkiabálni. Még nem hajthatok őrült tempóban, főleg Budapesten, ahol azért nagyon más vezetni, mint egy vidéki városban. Itt a fővárosban fel kell venni a ritmust és haladni kell a többiekkel, szóval nagyok sok rutint kell még szereznem. Azt kérem a többi sofőrtől, hogy vigyázzanak rám!

Az első nyári olimpiájára készülő ferencvárosi úszónő szerint a Szajnában rendezik majd az ő versenyeiket is, hiába jelennek meg hírek a folyó szennyezettségéről, miközben nagyon bízik a pontszerzésben a párizsi ötkarikás játékokon.

„Tavaly voltunk ott az olimpiai tesztversenyen, hogy kipróbáljuk milyen a Szajnában úszni, viszont végül lefújták, mert annyira magas volt az E. coli baktériumok száma a vízben. Tudtommal a B-terv egy kajak-kenu pálya, de szerintem mindenképp a Szajnába kell majd beugrani nyáron. Utána remélem, hogy nem lesz egészségügyi problémánk, de az biztos, hogy előtte nem tudunk benne edzeni. Terveink szerint elmegyünk idehaza az egyik folyó holtágába, hogy kipróbáljuk, milyen is ez a folyóban úszás. Egy pontszerző hely az első olimpiámon az nagyon nagy siker lenne, főleg hogy nyílt vízen indulok, ahol a tapasztalat megelőzi a tehetséget. Reméljük, hogy jót fog tenni az, hogy odafele visz minket a víz, amely hátha engem könnyebben felkap és gyorsabban visz majd előre.”

A Szajna ad otthont a párizsi olimpia nyílt vízi úszásának és a triatlonsport úszóversenyének. Az úszók 10 kilométeren augusztus 8-án és 9-én küzdenek az érmekért. A versenyzőknek hat, egyenként 1600 méteres kört kell majd megtenniük, valamint még négyszáz métert. A körök egyik felében a víz folyásával egy irányban haladnak majd, ami körülbelül nyolc percig tart, a másikban a sodrással szemben, amikor 16 percig is eltarthat a másik félkör megtétele.

 

 

 

origo.hu

Nincs üzemanyag a világ egyik legnagyobb kőolajtartalékának országában

ripost.hu

Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

vg.hu

Magyarország kedvenc milliárdosa: így lesz vége az egészségügynek

metropol.hu

Pofont kapott a Liverpool magyar sztárja: Szoboszlai Dominik nem került be a legjobb 11-be

magyarnemzet.hu

A sorkatonaság bevezetését tervezik Magyar Péter csoportjában

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

ripost.hu

Áll a bál, Détári Lajossal csúnyán kitoltak

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Szurkolók rohanták le a Fradi focistáit, bulizott az éjszakában a bajnokcsapat - Fotók

OLDALVONAL

Tragikus hős lett a Fradi gólkirálya, mi lesz így az Eb-n?

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Öt tizenegyest hagytak ki egy meccsen, milliók szívét törték össze

OLDALVONAL

„A szüleimmel szurkolunk a válogatottnak" - így várja az Eb-t a mellőzött magyar hátvéd

OLDALVONAL

„Pedig nem gyakorolja a büntetőket" - magyar sztárt ünnepeltek Lengyelországban

OLDALVONAL

„itt én vagyok a főnök" - Mbappé testőre arrébb lökte a riportert