Létrehozva: 2024.03.01.

Hatalmasat nyert a lottón egy anyuka: alattomos trükköt vetett be hozzá

A hölgy egyedi stratégiát alkalmazott, de bevált neki...

Minden lottójátékosnak megvan a saját taktikája azzal kapcsolatban, hogy milyen számokat játszik meg. Van, aki hosszú évek óta ugyanazt használja, míg más a kedvenc számait választja, és vannak olyanok is, akik random ikszelgetnek.

Hand,Filling,Out,A,Bingo,Lotto,Lottery,Ticket
Alattomos trükköt vetett be az édesanya fia Fotó: ronstik

Egy marylandi anyuka egy egészen érdekes stratégiát választott. A hölgy hagyta, hogy a fia válassza ki a Pick 5 nevű játékon a számokat, és örült, hogy ezt rábízta, mivel a fiú egy egyedülálló taktikát alkalmazott: a válla fölött átnézett egy másik játékosnak és lemásolta azt, amit ő beikszelt.

Az így ellesett számok pedig bejöttek! A meg nem nevezett fiú édesanyja az orvosnál volt, és a lottótársaság illetékesei szerint a telefonján ellenőrizte a nyerőszámokat. A 68 éves asszony el sem hitte, hogy 50 ezer dollárt (több mint 18 millió forint) nyert, majd elárulta, hogy mire fordítja azt:

Ez egy nagyon szükséges segélypénz

- mondta a meglepő nagy nyereménye után, majd hozzátette, hogy annyira megdöbbentették a látottak, hogy le kellett ülnie, mielőtt elhagyta az orvosi rendelőt.

A hölgy elárulta, hogy a pénzből rendezi néhány számláját és felújítja az otthonát.

Egyes amerikai államok szerencsésebbek, mint mások, ha a nyerési esélyekről van szó – mutat rá egy új kutatás. A Jackpot City Casino által végzett elemzés megállapította, hogy Maine az Egyesült Államok legszerencsésebb állama a nyertes sorsjegytulajdonosokra jutó átlagos nyeremény tekintetében, összesen 574 millió 900 ezer dollár (több mint 208 milliárd forint) szelvényenként - írja a Mirror.

 

origo.hu

Nagy a baj: Putyin kemény üzenetet küldött a NATO-nak

ripost.hu

Kiderült: szakított Dudás Miki és szerelme

metropol.hu

Kőkemény retró kvíz: vajon tudod minden kérdésre a választ?

mandiner.hu

Ferenc pápa ismét meggondolatlan kijelentéseket tett

life.hu

Harry herceg újra kihúzhatja a gyufát: meglepő információ látott napvilágot

hirtv.hu

A tűzzel játszik a Nyugat az oroszok szerint, akik Orbán Viktorral kapcsolatban is megszólaltak

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

mindmegette.hu

Ezek a legjobb fogások a Primarkban, ha konyhai kiegészítőkre vadászol

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Rendőrök lepték el az utcát, szörnyűség nyomait rejtette egy lakás

KÜLFÖLD

Íme Hitler szolgálólányainak dermesztő világa

KÜLFÖLD

Képmutatásból jeles: Emmanuel Macron az orosz szankciók ellen lobbizik

KÜLFÖLD

Súlyos beteg egy ötéves kisfiú: 5 százalék esélye van az életre