Létrehozva: 2023.07.20.

Undorító dolgot tett a gyorsétterem egyik vezetője, jöttek érte a rendőrök

A nő súlyos bűncselekményt követett el. Ha bűnösnek találják, akár 20 évet is kaphat.

Letartóztatták egy dél-karolinai Burger King üzletvezető-helyettesét, mert állítólag olyan sült krumplit szolgált fel, amit már a szemetesből vett ki.

Hamburger sült krumpli gyorskaja sablon
Kukából kivett sültkrumplit szolgálat fel a nő Fotó: Pixabay

Úgy tudni, hogy az élelmiszermanipulációval gyanúsított 39 éves Jaime Christine Major a csomag aljára rakta a kikukázott sültkrumplit, majd azt frissel fedte be. Az egész esetre úgy derült fény, hogy július 9-én rendőrök mentek ki a gyorsétteremhez, ahol két nőt találtak, akik a személyzettel kiabáltak, fenyegették őket. A két vendég a rendőrök felszólítására sem nyugodott le, ezért letartóztatták őket és garázdasággal vádolták meg.

Két nappal később hívás érkezett a rendőrségre a Burger King központjából, hogy Major a szemetesből kivett krumplit adta a vevőknek. Ha a nőt bűnösnek találják, akkor akár 20 évet is kaphat. A bíró egyelőre 20 ezer dolláros (közel 7 millió forint) óvadékot határozott meg nála, de az előzetesből még mindig nem engedték ki - számol be róla a New York Post.

 

 

origo.hu

Váratlan támogatót kapott Ukrajna, itt a bejelentés

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

hirtv.hu

Mennek a francia katonák Ukrajnába

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

vg.hu

Ezek a legveszélyesebb autópályák Magyarországon – meglepő, ami az M7-esen történik

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Újabb lépések a világháború felé? Kötelező európai sorkatonaságot és közös atomfegyvert akar Brüsszel

KÜLFÖLD

Szívszorító utolsó fotó terjed a Facebookon, alig bírja ki valaki könnyek nélkül

KÜLFÖLD

Megrázó halálesetről érkezett bejelentés: egy hotelszobában találtak rá az elhunyt csecsemőre

KÜLFÖLD

Furcsa tünetek az esküvő előtt, pár hónappal később már nem élt a fiatal anyuka

KÜLFÖLD

„Először vettem ilyet az Aldiban, csak 1500 forintba került, de megfogtam vele az Isten lábát”