Létrehozva: 2023.01.12.

Forrnak az indulatok a Lánchíd előtti sárgödör miatt

Jókora érzelmeket gerjeszt a fővárosiak körében a Lánchíd felújítása, illetve az azzal kapcsolatos döntések. Újabban a virágágyás került a kommentelők kereszttüzébe.

A Ripost is többször írt már Budapest egyik nevezetes szimbóluma, a Széchenyi Lánchíd felújításáról, amely körül bőven akadnak kérdések. Lényegében tavaly december óta viták kísérik a Budát és Pestet elsőként összekötő építmény sorsát. Többek között a Magyar Autóklub is erősen kétségesnek minősítette Budapest főpolgármesterének azt a döntését, hogy a hidat egyelőre csak buszok, taxik és kerékpárosok használhatják.

Vajon megengedheti-e magának Budapest, hogy a szívében majd 3 km hosszon a Dunán ne lehessen személyautóval átkelni?

– írta az egyesület. 

Hónapok óta ilyen áldatlan állapotok vannak a Lánchíd budai hídfőjénél  Fotó: Metropol

Az sem aratott osztatlan sikert, amikor a főpolgármester megpróbálta megvezetni a budapestieket és a híd útpályának az átadásán buszra szállt, azzal átkelt a Dunán, majd gyorsan lehuppant a tömegközlekedési eszközről és beült az előmelegített autójába.

A legújabb vitatéma a hídnál lévő virágágyás esete, melyről Karácsony Gergely azt ígérte, hogy szebb lesz, mint valaha. Az tény, hogy a szépség megítélése szubjektív, és egyes művészi stílusok nem az általánosan szépnek tartott műalkotások ábrázolását helyezik előtérbe. Ám a híd előtt kialakított virágágyást egyelőre nehéz esztétikusnak nevezni. Erről, illetve a híddal kapcsolatos kérdésekről is megvan az emberek véleménye, amit ki is fejtenek lapunk közösségi média felületén. 

Ezt gondolják az emberek a Lánchíd felújításáról

Sokaknak nem tetszik, illetve nem értik, hogy miért nem használhatják autójukkal a hidat:

Az út már elkészült, és mégsem lehet rajta közlekedni úgy, ahogy eddig, és várhatóan más nem is lehet többé. Ez mióta pozitív változás?

– kérdezte egy olvasónk. 

Másoknak a kivitelezési "problémák" szúrnak szemet:

Amúgy az megvan, hogy drágábban épült, kevesebb műszaki tartalommal, és csúszott az átadása???

– fejti ki véleményét egy kommentelő kérdés formájában. 

Olyan is van, aki a főváros polgármesteréről szól:  

Kellett Karácsony Gergőke a pesti népnek, nem? 

Ami pedig a virágágyást illeti, egyik olvasónk a főváros közleményét idézi: "A virágágyás kialakításához szükséges humusz folyamatosan fog bekerülni a tér közepére, ahová a füvesítés mellett december közepére az első, téli időjárásnak megfelelő növényeket is visszatelepítik majd." Aztán gúnyosan megjegyzi: "Karácsony nem tehet róla hogy nincs tél."

INSIDER

A sármedence már igen, a virágágyás még nem készült el a Lánchídnál – Videó

Botrány a szimbolikus híd előtt kialakított „virágágyás”.

INSIDER

A sármedence már igen, a virágágyás még nem készült el a Lánchídnál – Videó

Botrány a szimbolikus híd előtt kialakított „virágágyás”.

 

origo.hu

Elképesztő bejelentést tettek az oroszok a háborúról - már nincs visszaút

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

borsonline.hu

Most erősítette meg a szomorú hírt Katalin hercegnéről a Buckingham-palota

hirtv.hu

A tűzzel játszik a Nyugat az oroszok szerint, akik Orbán Viktorral kapcsolatban is megszólaltak

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

vg.hu

Megvan, hol csaphat le először az orosz atomütőerő

ripost.hu

Friss hírek jöttek Katalin hercegnéről, így van most valójában

mindmegette.hu

Ebédötletek hétvégére: íme a 10 legtutibb rakott étel receptje, ezekből garantált a repeta

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

"Nem fogunk háborúzni!" - Június 9-én is nemet kell mondani az őrült háborús tervekre

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter pártja egy piramisjáték párt

INSIDER

Árad a Duna - Ezeken a helyeken ki is önthet a hétvégén!

INSIDER

Nem nyugodhatnak meg a 11 évesen elhunyt magyar kislány szülei

INSIDER

Mészáros Lőrinc 20 milliót adományozott Tompos Kátya kezelésére