Létrehozva: 2021.07.14.

Lemértük, bő 3 perc átjutni a Blahánál a veszélyes kereszteződésen

Megbénította a körút közlekedését a Balaha Lujza tér felújítása, egyre nagyobb a közlekedési káosz.

A Blaha Lujza téren a kereszteződésen kocsival átjutni több mint 3 perc, ráadásul balesetveszélyes is. Ezt a rövid távot máskor legfeljebb egy perc alatt meg lehet tenni, a hétfőn elkezdett felújítás miatt a háromszorosára számíthatunk. A körúton közlekedve egyszer csak azzal találja szembe magát a kocsival és a biciklivel haladó, hogy megszűnik a sávja.

„Tartottam a sávot a sárgával jelzett, ideiglenes szakaszon, amikor előttem termett hirtelen a semmiből három biciklis„ – panaszolta egy olvasónk. A felújítás miatt azon a szakaszon nincs külön se biciklisáv, se nyomvonal. A kerékpárosokat és az autósokat ugyanabba a keskeny sávba vezetik be, ami káoszt okoz és veszélyes is. Ráadásul sok bringás a dugót ki akarja kerülni, ezért a kocsik között szlalomozik előre, balesetveszélyes szituációkat teremtve ezzel. Vagyis a Blahánál a kereszteződésben átkelni nemcsak lassú, de balesetveszélyes is.

Fotó: Metropol

A Blaha Lujza teret teljesen kiürítették, körbekordonozták. A buszsávban és a körúti kerékpársávban már felmarták az útburkolatot: elkezdődött a másfél évig tartó felújítás. A munkálatokat 2022 év vége előtt biztosan nem fejezik be, és az is biztos, hogy 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban és környékén.

Két óra átszelni Budapestet autóval

A pesti alsó rakpart és a Lánchíd lezárása miatt óriási káosz volt, nyári vakáció ide vagy oda, de hétfő óta szinte lehetetlen közlekedni a fővárosban. A Metropol korábban már lemérte, hogy mennyivel növekedett meg a dugók miatt az utazási idő, ez mostanra a sokszorosa lett. Aki az agglomerációból érkezik, két órát is a kocsijában tölthet, míg beér a munkahelyére.

  • M0-M3 bevezető – Stadionok megálló: most 90 perc (forgalom nélkül 13 perc, június 9-én 48 perc, június 21-én 61 perc volt)
  • Zugló közepéről az Üllői úthoz: most 75 perc (forgalom nélkül 18 perc, június 9-én 39, június 21-én 48 perc volt)
  • Budaörsi bevásárlóközpont – Újbuda központ: most 80 perc (forgalom nélkül 13 perc, június 9-én 58, június 21-én 63 perc volt)
  • origo.hu

    Rendkívüli műsorváltozás lesz ma este a TV2-n

    ripost.hu

    Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

    metropol.hu

    Zuhanórepülésben Marco Rossi kulcsembere, itt az újabb mélyütés

    mandiner.hu

    Ferenc pápa ismét meggondolatlan kijelentéseket tett

    metropol.hu

    Tompos Kátya korábbi interjújában vallotta: ez volt élete vágya

    ripost.hu

    Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

    astronet.hu

    Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

    ripost.hu

    Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

    ripost.hu

    Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

    ripost.hu

    Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

    ripost.hu

    Most kaptuk: tömegkarambol történt Budapesten, rohantak menteni

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

    INSIDER

    Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

    INSIDER

    "Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

    INSIDER

    "Nem fogunk háborúzni!" - Június 9-én is nemet kell mondani az őrült háborús tervekre

    INSIDER

    Menczer Tamás: Magyar Péter pártja egy piramisjáték párt

    INSIDER

    Árad a Duna - Ezeken a helyeken ki is önthet a hétvégén!

    INSIDER

    Nem nyugodhatnak meg a 11 évesen elhunyt magyar kislány szülei

    INSIDER

    Mészáros Lőrinc 20 milliót adományozott Tompos Kátya kezelésére